Koncepciónk alapjának a szalagot választottuk. Ezen belül három fajta épületet gondoltunk ki.
Az első változat a "kimért" jelzőt kapta. Ennek lényege, hogy a szalagon kívül helyezkedik el a lépcsőház, melyből hidak vezetnek a szintekre. Az első emeleten egy kétszintes, fedett nyitott térről lehet az egyre privátabb folyosókon és lépcsőkön eljutni a lakásokhoz. 2-3 lakás nyílik egy-egy elkülönülőbb részről. A földszinti lakásokhoz saját kertrész tartozik, az emeletiek a tetőkerten osztoznak.
A második változat az "átrium" szót kapta, melynek alap koncepciója egy átriumos központi tér, ami egy épület nagyságú lyukat jelent. Ebbe helyeztük el a lépcsőt+lift egységet.
KÉP (holnapra pótolom)
A harmadik változat pedig a "vagon" elnevezést kapta, mert a közlekedő egység a szalag végeken foglal helyet, amihez könnyedén lehet újabb épület egységeket csatlakoztatni.
2011. szeptember 24., szombat
2. feladat_01_VÉCSEY Laura_BABILAI Dóra
Koncepciónk lényege a "Tömb". Olyan három szintes(+garázsszint) épületeket képzeltünk el, ahol nagy szerepet kapnak a zöld területek. Erre születtek különböző megoldások, a lakások méretének és elhelyezésének váltakozásával. Néhol teraszokat, máshol nagyobb udvarokat gondoltunk, de van olyan emelet is ahol közösségi tér kap helyet. Elég sok szintelrendezést találtunk ki, ezekből még nem raktuk össze, melyik megoldás lenne a legjobb.
https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/Tomegmakettek?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIz44OXIh7TMswE&feat=directlink
https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/Tomegmakettek?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIz44OXIh7TMswE&feat=directlink
2. feladat_01_SÁTORI Edit_KÓNYI-KISS Botond_CZIGLÉCZKI Attila
Fotók és koncepciórajzok itt érhetők el: link.
Címkék:
2. feladat,
CZIGLÉCZKI Attila,
KÓNYI-KISS Botond,
SÁTORI Edit
2. feladat_01_LÁNCZKY Julianna_KOCSIS Johanna_BERECZKI Katalin
1. koncepció: a torony - L alakú lakásokat helyeztünk el egymás fölött 90°-kal elforgatva, minden lakásba a liftből lehet belépni, a lépcsőt pedig kívül futtatnánk körbe. Az elforgatásból adódóan minden lakáshoz tartozna terasz az alatta levő lakás által. 4 szintenként ismétlődne a lakások alaprajza. A fürdő helyiségek egymás alá kerültek. Szintenként egy-egy lakás található. A lakások alapterülete kb. 70 m2. A torony alatt mélygarázs lenne.
Fontos gondolata a közös, ill. a szabad tér. A kerengő nem csak a lakás közvetlen megközelítésére szolgálhat. Akár kanapék, asztalok elhelyezésére is. Itt van a lift is, amit szintén üvegből képzeltünk el, hogy ne törje meg az üveghomlokzatot.
Izgalmas része a lépcső, ami 'körbeér' a legfelső és a legalsó szint körül. Ez a szép látványt az utcáról is megcsodálhatjuk az ablakon keresztül. Földszinten alakítottuk ki a garázst, összesen 5 parkolóval.
Képek: https://picasaweb.google.com/108444718314656865832/Koncepcio_1?authkey=Gv1sRgCOjF85KZxvz7eg#
2. koncepció: a torony - Ennél a koncepciónál a jenga játékra asszociáltunk. A külseje egészen hasonlít is, a szobák formájánál, miszerint mindegyik lakás egy jenga-tömb, kissé eltértünk. Így keletkeztek L és U lakások. 40-60-65-80 m2-es lakások vannak, és mindegyik lakáshoz tartozik egy kis kert. A lakások belmagassága 3m. A kis kertecskék korláttal vannak lehatárolva. Szintenként 1 vagy 2 lakás található. Az alsóbb szinteken vannak a nagyobb lakások. Feljebb találhatóak a garzonlakások, és a legtetején egy nagyobb lakás, nagyobb kerttel.
3. koncepció: (platós) torony - Platós toronyházunkat egy nyolcszög alaprajzú kerengő kőré építettük. Szintenként két 64,5 m2-es lakásokat alakítottunk ki. Mindegyikhez kapcsolódik egy óriási terasz, 31 m2-tel.Összesen 10 lakást helyeztünk el, ebből hatnak a terasza a belső udvar felé néz. Ezek a lakésok 9 m2-rel nagyobbak. Így drágábbak a fekvés és a nagyságuk miatt.
A wc, mint kritikus pont, egymás alá kerülhetnek.Fontos gondolata a közös, ill. a szabad tér. A kerengő nem csak a lakás közvetlen megközelítésére szolgálhat. Akár kanapék, asztalok elhelyezésére is. Itt van a lift is, amit szintén üvegből képzeltünk el, hogy ne törje meg az üveghomlokzatot.
Izgalmas része a lépcső, ami 'körbeér' a legfelső és a legalsó szint körül. Ez a szép látványt az utcáról is megcsodálhatjuk az ablakon keresztül. Földszinten alakítottuk ki a garázst, összesen 5 parkolóval.
Címkék:
2. feladat,
BERECZKI Katalin,
KOCSIS Johanna,
LÁNCZKY Julianna
2. feladat_01_ALBERT Fatime, BOZI Melinda, DETRE János
A választott jelszavuk a szalag, így ezt a mottót jártuk körbe 3 különböző oldalról.

Az első változatban a lakások egy központi közlekedő tömb köré fűződnek fel, így mintegy körbefonva azt. 9 lakás található az épületben melyek spirálisan futnak felfelé a fogatolt közlekedő rendszeren.
A második változatban szintén 9 lakás található. A lakások közt 5 átlagos 80-90 négyzetméteres, valamint 4 kisebb 50 négyzetméter körüli lakás található. A lakások egy központi mag köré szerveződnek, mely egyes szinteken valamint felülről is kap fényt így nem válik lehangolóvá. A koncepciót egy függőlegesen kanyargó szalag h
atározza meg, mely tagolja a szinteket,a lakások előtt loggiákat, nagyobb teraszokat hoz létre, valamint alkalmas lehet a zavaró átlátások megakadályozására. Az épület így nagy üvegfelületeken nyílhat meg, beengedve a fényt, és a lehetséges panoráma látványát. A gépkocsik egy a szalag folytatásaként a földbe süllyesztett mélygarázsban kapnának helyet.
A harmadik változat horizontális irányban terjeszkedik, kétféle alapelemet használva: egy hosszabb egyszintes lakáselemet, valamint egy magasabb, kétszintes lakást. A lakások bejáratai függetlenek
egymástól. A lakások szerkesztéséből adódóan kialakuló szabad felületek zöldterületekként lennének hasznosíthatóak.
További képek itt: link
Az első változatban a lakások egy központi közlekedő tömb köré fűződnek fel, így mintegy körbefonva azt. 9 lakás található az épületben melyek spirálisan futnak felfelé a fogatolt közlekedő rendszeren.
A második változatban szintén 9 lakás található. A lakások közt 5 átlagos 80-90 négyzetméteres, valamint 4 kisebb 50 négyzetméter körüli lakás található. A lakások egy központi mag köré szerveződnek, mely egyes szinteken valamint felülről is kap fényt így nem válik lehangolóvá. A koncepciót egy függőlegesen kanyargó szalag h
A harmadik változat horizontális irányban terjeszkedik, kétféle alapelemet használva: egy hosszabb egyszintes lakáselemet, valamint egy magasabb, kétszintes lakást. A lakások bejáratai függetlenek
További képek itt: link
2. feladat_01_ZSEBŐK Dávid
Hétfői órát kihagyva, egyelőre az alapkoncepcióig jutottam el. A szalag témát követve terveztem ezt a 9 lakásos lakóegységet, ami egy szalag szerű folyosó rendszer köré van felfűzve, (rajzon piros). Kialakítása tömbös melyek magasságkülönbsége izgalmassá teszi a ház formáját, továbbá a tömbök közötti folyosó több megvilágítást kaphat akár felülről is. Így fényes és nyitott lépcsőház rendszert kapunk.
2. feladat_01_BALCZER István, BÓDI Péter
A mi elképzelésünk egy 12 lakásos épület, mely három szinten 4-4 lakást tartalmaz. A közlekedést egy központi lépcsőházzal szeretnénk megoldani, ahonnan a lakások külső és belső úton is megközelíthetők lennének. A szintek tetejére zöld-tetőt terveztünk. Az épületben kicsi a lakások közti kapcsolat, így a lakások csöndesebbek és a sok szabad felület révén világosabbak is lehetnek.(bocs a rossz képminőségért ismét csak telefonos)
2011. szeptember 18., vasárnap
2. feladat kiadás - „Lakások rendszere”
A második feladatnál is nagyon fontos, hogy a Térkompozíció és Építészet alapjai tárgyakban tanultakat alkalmazzátok! A feladat most egy lakásstruktúra megtervezése 9-12 lakásegységből. A feladat alapvetően az egységekből összeálló rendszer megtervezésére irányul. A külső felületekkel csak a lakásegységek főbb külső-belső kapcsolatainak koncepcionális meghatározásáig (bejárat, nagyobb megnyitások), illetve az egyes lakások egymáshoz viszonyított irányultságának megtervezéséig (átlátások elkerüléséig) kell foglalkozni. Továbbra sem feladat a homlokzatok tervezése.
A lakások funkcionális kialakításában az első feladatban gyakoroltakat kell alkalmazni.
A mostani feladatban az előzőhöz hasonlóan az építészeti karakter (kiírásban "milyenség") kérdésének kutatásához a mi műtermünkben külön szűkítéseket vezetünk be (amit valós helyszín esetében a kontextus maga adna meg).
Az építészeti karakterhez a következő mottókat adjuk:
1./ szalag
2./ torony
3./ plató
4./ tömb
Ezen túl inspiráló képeket adunk. Ezeket nem párosítottuk a kiadott szavakhoz, célunk csak néhány lehetőség felvillantása (nem kell választani közülük).
A feladatot 3 fős csapatokban kell készíteni. Minden csapatnak egy mottót kell választania, majd azt elemeznie, az adott feladatban való jelentését értelmeznie. A tervezendő lakásstruktúra alap karakterét a mottó fogja meghatározni, de a csapat döntései alapján az egyes egységek sorolásának módja, azok külső kapcsolatainak milyensége, azokat összefűző közös közlekedők-lépcsők rendszere azt tovább artikulálja.
A létrejövő terv a lakások rendszerére, a létrejövő struktúrára figyeljen, miközben az egyes egységek ideális működését biztosítsa. A lakások megközelítésére szolgáló közlekedő rendszer (lépcsők, folyosók) az egységek egymáshoz való viszonyából adódó következmény. A lakásstruktúra létrehozásának elsődleges célja maga a lakás!
A több lakásból álló épületeknél a közös közlekedőkre, lépcsőkre, gépkocsi parkolókra vonatkozó előírások rövid leírását megtaláljátok a tervezési segédlet az 2. feladathoz című oldalon. Ezt megint csak "check list"-ként kezeljétek, és nem a tervezés alapjának. A feladatban szeretnénk a lakásstruktúrák különböző lehetőségeinek néhány esetét megismertetni Veletek, amelynek az összes szerkezeti, technikai következményeit az idő rövidsége miatt nem fogunk tudni végig elemezni. Mindezek mellett az elvi megvalósíthatóságot és ésszerűséget tartsátok szem előtt!
A cél annak megértése, hogy milyen rendszerekben hozható létre a kiírás szerint meghatározott, 9-12 lakásegységből álló többlakásos struktúra.
A tervezés folyamán a makettezés alapvető. Több makettet, próbát kell készíteni a tervezés során különböző léptékben.
Feladatok a szeptember 19-26. közötti héten:
1. / prezentáció - blogra feltöltve szept. 24. (szombat) estig csapatonként
A mottók alapján M=1:500, 1:200-as koncepció modelleket kell készíteni (min. hármat), és a hozzátartozó alaprajzi és metszet vázlatokat M=1:200 léptékben. A koncepció modellben az egyes lakásegységek helyei, és a megközelítésükhöz szükséges közlekedő rendszer egyértelműen leolvasható kell legyen. A lakásegységek belső beosztása egyenlőre nem érdekes, de gondolni kell a megnyitásukra, irányultságukra, külső-belső kapcsolatokra, illetve a lakáson belüli főbb zónák lehelyezkedésére (de azon belül a konkrét helyiségeket nem kell megtervezni!)
A csapatoknak a blogra kell feltölteniük a prezentációikat, amelyben
- makett fotók,
- alaprajz(ok),
- metszet(ek) és a
- koncepció megértéséhez szükséges (rajzos-képes) magyarázó tablók kellenek.
2./ A többi csapat munkáinak értékelése (kommentek írása a blogra)a következő óráig (szept 26. hétfő)
A kommenteket saját néven (vezetéknév+keresztnév) és egyénileg (már nem csapatban) kell készíteni. A megjegyzések célja egymás segítése, a variációk közötti döntés előmozdítása. Az órákon és a blogon való aktív szereplést honorálni fogjuk a feladatok értékelésénél!
Következő óra (szept.26, hétfő)
A prezentációra hozzátok el az összes kézi munkarészt (modellt, rajzokat). A végső értékelésnél hangsúlyosan figyelembe vesszük a hallgatók aktivitását az órákon és a blogon.
program:
- a blogra feltöltött prezentációk és azok kommentjeinek rövid áttekintése, értékelése
- műtermi munka - az elhangzottak alapján tervezés a műteremben (ehhez mindenki hozzon magával rajztáblát, skiccpauszt, rajzeszközöket)
- korrekció, a benti munkák értékelése, a továbbfejlesztés irányainak felvázolása oktatói segítséggel.
- következő alkalomra készítendő feladatok meghatározása
Az inspiráló fotók letölthetőek itt
1. feladat_VÉGL_KOVÁCS Áron
Sziasztok!
A képek közül az ötödiket választottam (házon belül átriumok, fa oszlopok).
A ház alaprajzát nálam a képen látható oszlopok rasztere határozza meg, a távolságot 2,5 m vettem.
A házban nincsenek klasszikus értelemben vett nyílászárók, hanem a tömegbe "bele harapó" üveg kubusokon keresztül jön létre a kapcsolat a külvilággal. Ezeknek a teteje (a képen látható módon) nyitott. A közösségi terek (nappali, étkező, konyha) vizuálisan egy nagy térként érzékelhetőek, amiket csak a az üveghasábok tagolnak. Itt a külső elválasztó falakon kívül az oszlopok a teherhordók, szemben a személyes terekkel, ahol az intimitás megtartása miatt zárt terek alakulnak ki.
A képek közül az ötödiket választottam (házon belül átriumok, fa oszlopok).
A ház alaprajzát nálam a képen látható oszlopok rasztere határozza meg, a távolságot 2,5 m vettem.
A házban nincsenek klasszikus értelemben vett nyílászárók, hanem a tömegbe "bele harapó" üveg kubusokon keresztül jön létre a kapcsolat a külvilággal. Ezeknek a teteje (a képen látható módon) nyitott. A közösségi terek (nappali, étkező, konyha) vizuálisan egy nagy térként érzékelhetőek, amiket csak a az üveghasábok tagolnak. Itt a külső elválasztó falakon kívül az oszlopok a teherhordók, szemben a személyes terekkel, ahol az intimitás megtartása miatt zárt terek alakulnak ki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)










