2011. november 12., szombat

3. feladat_04_BALCZER István

Informatikus háza

A 'HUB' vonalat tovább víve, a ház központi egységgé lépett elő, ahonnan a telek többi része megközelíthető. A legnehezebb az utakat az épület részévé tenni, hogy ne egy külön elem legyen a ház mellett. Ezért ezeket tovább vezetem az épület homlokzatán, és ez adja az épület vázát is. Mint a koncepció makettben, itt is szalagok határolják el a lakást a környezettől. Belül a szinteket is egyetlen útra fűztem föl, mindegyiket fél szint eltolásban.

2011. november 11., péntek

3. feladat_04_BOZI Melinda




Nyelvész/író háza

Az előző változathoz képest, kissé összébb nyomtam az épületet, így elhagyva a felesleges tereket. Az így kapott épületem egyszerűnek mondható, zegzugosságát, érdekességét a közlekedő rész (lépcső) továbbgondolásával szerettem volna elérni.
A két emelet + galériás rész kialakítása sok kisebb leülős, beülős, elvonulós résznek ad teret.
A homlokzat kialakításával még foglalkozom, a garázs mivel kívülre került kicsit megbontja a kezdeti formát, ezen még alakítok, esetleges fa rácsozással előtte, vagy az emeleti alaprajzon ahogy jelöltem az épület tömege kiugorhat. (emeleti szint-kertkapcsolat?)

Kérdésként felmerült számomra, hogy a ház mennyire kerülhet a telek szélére? a helyszínrajznál kissé előbbre toltam, a terepmodellemnél kissé hátrébb helyeztem rá.) melyik lenne az ideálisabb?

A modell a hétfői órára természetesen még változik, amint kialakul a homlokzati elrendezés.

képek:
https://picasaweb.google.com/104616535135497887651/Lako3FeladatVazlatterv

3. feladat_04_KOVÁCS Áron


Festő ház

Az órához képest a változások:
A műterem kikerült az épület ÉK-i szélére, alatta az alsó szinten kapott helyet a garázs.
A garázzsal egy szinten vannak a gyerek szobák, az emeleten a műterem mellett a szülői háló.


3. feladat_04_KÓNYI-KISS Botond


A műgyűjtő háza

Ahogyan az a koncepciós lapon is látszik, egy olyan házat hoztam létre, amelynek tömegét a két legmeghatározóbb irány formálja: telekhatár vonala, és a panoráma iránya. A garázs és a festmények számára fenntartott raktár a telekhatárral párhuzamosan fekszik, így az autós megközelítés a Rózsatő utca felől lehetséges. A nappali, étkező, konyha, tehát a közösségi zóna pedig egy szögtöréssel a panorámára irányulnak. Ezt a két tömböt, tömeget széthúztam egymástól, így kialakult egy szélfogókkal védett félig belső, félig teraszként működő zóna. A két elkülönített tömeget az emeleti tömb kapcsolja, fogja össze, ahol a hálószobák kaptak helyet. A nappali fölötti légtér pedig egy kiállítótérnek megfelelő dupla belmagasságot eredményez. Bár egyértelmű, hogy három világosan elkülöníthető tömeg alkotja az épületet, egybefüggő homlokzatokkal kívánom elérni, hogy mégis egyként legyen kezelve az egész forma. A ház felveszi a terep lejtését, így a funkcionális igényekhez igazodnak az egyes helyiségek belmagasságai.

Képek, rajzok: itt

3. feladat_04_SZABÓ Boglárka

Kertész háza



További képek: itt
Szöveg is lesz majd.

3. feladat_04_VÉCSEY Laura

A ház három részből áll. A nappali szintjére érkezünk(gyalogosan), innen vezet fel lépcső az emeletre, a hálószobákhoz. A hálószobák alatt, másfél méterrel lejjebb van a medence szintje (szaunával, fürdőszobával, és egy tárolóval). Külön lépcsőház részből lehet ide bejutni, illetve a lépcső folytatódik lefelé a támfalgarázshoz. A lefelé vezető lépcső földbe lenne építve.
A megnyílásokat kb jelöltem. Úgy gondoltam, hogy a nappali-konyha részt üveg fal venné körül, előtte terasszal, a medencének szintén üveg fala lenne, amelyet nyáron meg lehetne nyitni. A medence résznél minimális földmunkára lenne szükség, a körülötte levő területet nyáron a medence megnyitásával együtt jól lehetne használni.
Sokat gondolkodtam azon, hogy ezt a sok lépcsőt hogyan lehetne elhelyezni, és a szintek területét közel azonosra hozni, hogy a lépcső sehol ne egy plusz kitüremkedés legyen, hanem az egész épület része. Úgy gondoltam, hogy a hálószobák szintjét nem a lépcsők felé, ahogy az alaprajzon jelöltem, hanem a konyha felé(tehát másik oldalra) lehetne eltolni, így a fennmaradó részen, pont rá lehetne látni felülnézetből a medence melletti közlekedőre. A medence, az emelet és a nappali szintje közel azonos alapterületű (első kettő 10*6m2, a harmadik 9*7m2). (remélem eléggé lecsökkentettem a méreteket)
(Elnézést, a makettem hiányzik. Hazautaztam Zalaegerszegre, és itt nem ismerik sem a mikrokarton, sem egyéb más makettező anyag fogalmát; vasárnap tudom így csak megcsinálni, hétfőre viszem)

metszet, alaprajzok ITT.

3. feladat_04_ZSEBŐK Dávid


A kertész háza

Visszatértem az alapokhoz amiből kiindultam, a természet közelségéhez.
Így alakult ki a téli kert köré épülő házam. A ház belső magja egy üvegkocka ebben kap helyet a téli kert, ami így csökkenti a ház energiafogyasztását, intim belső tereket hoz létre és bevilágítást is biztosít. A kertet valamilyen patkó alakú épülettömbbel vettem körbe, hogy tényleg belső magként tudjon funkcionálni. Ebből patkóból született meg a trapézos forma. A bejárat, a garázs és a belépő izgalmas téralakítására pedig egy az alap trapézba metsző másik trapéz szolgál.
A ház az utcafront felől zár, a hátsó kert részre nyit, a konyha mellett létrejött egy fedett nyitott kiülős erkély. A nappali bevilágítási problémáit egy támfalas bemetszéssel oldottam meg, ami létrehozz az intim kiülős részt a nappali mellett. Az emeletre a hosszanti folyosóban található 1 karú lépcsőn jutunk fel, ahol a folyosó fölött egy kisebb elosztó tér helyezkedik el, innen nyílnak a szobák, a háztartási helység, a szülői háló és a fürdőszoba.
A garázs padlószintje lejjebb került, hogy az utcára a lehető legkisebb meredekségű rámpán ki lehessen jutni. Nyit az épület felé, egy ajtón keresztül be lehet jutni az előtérbe.
További képek itt.

3. feladat_04_BÓDI Péter

Sziklamászó háza

Meg próbáltam átgondolni a tanácsokat és kihozni valamit belőle. Az épület falaiba vitt ferdeség, mind koncepció része illetve a felső emeleten való alapterület növelését szolgálja. Alsó szinten kaptak helyet a kiszolgáló helységek felsős szinte a szobák fürdő szobák illetve egy kondi terem. a szintre feljutó lépcső tömb lépcsők amik a ferde falba vannak be fogva. A bejáratnál van egy szint ugrás.

3. feladat_04_FIX Dalma

A festő háza

A ház kiindulóformája az egyszerű népi építészetből ismert házforma: magastetős, hosszanti házforma. Ezt a jól ismert motívumot próbáltam meg modernizálni, és a teleken kialakult viszonyokhoz alakítani a forma enyhe deformációjával. Először is a dombot kicsit kiegyenlítettem a nagy egy szinten belüli ugrások elkerülése céljából. Az épület mind autóval, mind pedig gyalogosan a Rózsatő utca felől megközelíthető.
A garázs egysége nyugaton található, mellette az északi oldalon egy kis tornácszerű részből nyílik a bejárati ajtaja a háznak, valamint az egyik bejárata a műteremnek. Kötött a műterem északi elhelyezése, ezrét a ház kert felőli oldalán K felől kb. az egyharmadánál kihúztam a tömeget, lehetővé téve ezzel, hogy a nappali a műterem kiszorító hatása miatt se szenvedjen hiányt a kilátásban: délkeleti tájolásúvá tettem azt.
A nappalit és a konyhás étkezős részt egy fából készült kétkarú látványlépcső választja el, ami ugyan szeparál de szerkezete miatt az átlátást nem gátolja. A nappali kialakításával együtt járt az étkező enyhén nyugati, délnyugati megnyitása, mögötte a konyhával. A műterem a nappali zónából is megközelíthető, az előtérből pedig a lépcsőfeljárón kívül nyílik egy gardróbszekrényen keresztül megközelíthető vendég WC.
Az emeleten található két nyugati tájolású gyermekszoba, egy sajnálatos módon északnyugatra kerülő szülői háló, valamint egy fürdőszoba. A nappali, étkező és a műterem 2 szint magasságúak.

3. feladat_04_CZIGLÉCZKI Attila

Festő háza

Az épülettömegek szétválasztása és összekapcsolása az eredeti koncepció szerint történik. A különálló, karakterükben is más tömegek közötti kapcsolatot biztosító fedett járófelület azonban új helyzetbe került. Két oldalára szerveződik a családi ház és a műterem, immár keretként fordul a kilátás felé magával húzva a közösségi terek kertre tájolt falfelületét.

A családi házat egy közlekedő szeli ketté a látványra irányulva. Északi oldalán helyezkedik el a szülői háló egy nagyobb fürdőszobával, délre a gyerekszobák, a tároló funkciók és a közösségi tér kapott helyet. Az épület déli irányba emelkedő födémje és az erőteljes megnyitás világos belső tereket és még intenzívebb kertkapcsolatot eredményez.

Az északra tájolt műterem továbbra is a külön épületben található, alatta két férőhelyes garázzsal és tároló helyiséggel.

Fényképek a makettről és a rajzok itt érhetők el: link.



3. feladat_04_BABILAI Dóra

A műfordító-nyelvészt, akinek e ház épül egy introvertált, munkájába temetkező emberként képzelem el, akinek a munkája az élete. Emiatt jutott központi szerep a könyvtárnak, e köré szerveződik gyakorlatilag az egész ház.
A könyvtár egy alapvetően zárt idomba került, amely felülről kap fényt, méghozzá oly módon, hogy az közvetlenül ne érhesse a könyveket. Az idom felső részének falai olyan szögben állnak, hogy ha a napsugarak a lehető legnagyobb beesési szöggel érkeznek is, a polcokkal zsúfolt falakat akkor sem érheti, csak e falak által reflektált fény.
A könyvtártól délre esik a hálózóna, szülői hálóval, két gyerekszobával és egy nagyobb méretű fürdővel. Bevilágításukkal egyelőre nem foglalkoztam, de mindenképpen megnyitnám a hálókat a lehető legnagyobb felületen keleti irányba, ami jelen alaprajzi elrendezésben viszont az egyik gyerekszobánál akadályba ütközik.
A nappali zóna a könyvtártól északra esik. Az érkezés egy szélfogószerű térbe történik, átlátással a nappaliba és az onnan elénk táruló panorámára. A bejárattól balra helyet kaphat egy WC, egy kamra, egy nagyobb gardróbszekrény is akár, ehhez a falszakaszhoz zárkózhatna fel továbbá a konyha is. Az ebédlő asztal elhelyezésére számos variáció lehetséges. A nappaliba négy lépcsőfok vezet, majd újabb négy fellépéses szinteltolás osztja ketté a helyiséget, így kialakítható például egy kimondottan a kilátásra fókuszálva bútorozott társalgó rész, és egy másik tévénézésre, egyéb nappali tevékenység folytatására szolgáló rész. A két szinteltolás kinyúlik a teraszra is, ez is lépcsőzve követi tehát a telek lejtését. Az alaprajz készítésekor eljátszottam a lépcsők kertbe való kinyújtásának gondolatával, de a makett készítése során egyértelművé vált számomra, hogy nem lenne szép, ezért elvetettem.
A könyvtár kivételével az egész házat zöldtető borítaná, ami a garázs felett lefutna és egybeolvadna a tereppel, a kerttel.
A ház az utcafrontok irányába lényegesen zártabb, a kilátás illetve kelet irányába viszont fokozottan megnyílik, ahogy a képzeletbeli építtető is zártabb az emberek felé, de annál nyitottabb az esztétikumra.
A ház autós és gyalogos megközelítése a Rózsatő utca felől történik.


Íme a vázlatok, és képek a modellről: 
https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/AzIgaziCsaladiHazVazlatterve?authkey=Gv1sRgCKKEw-mDxYeqIQ

3. feladat_04_ALBERT Fatime

Fotós háza:

A fotós számomra egy a világra nyitott, mégis háttérbe húzódó, megfigyelő figura. Ezt az kettősséget próbáltam kifejezni az épület tömör és légies,üveg felületeinek ellentétezésével.

A házat két téglatest alkotja, amelyek egymás tetején helyezkednek el, egymáshoz képest elforgatva - a felső a kilátás irányába fordul. Ez azt eredményezi, hogy a konzolos épületrészek alatt fedett, az alsó szint tetején pedig nyitott teraszok jönnek létre.

Fontos volt számomra a kilátás elsődlegessége a belátás megakadályozása mellett, ezért a téglatestek két kapcsolódó oldala mindig nyitott, a másik kettő pedig mindig zárt, a sarkok irányában teljesen elfogynak a csíkszerű nyílászárók is, a teljesen tömör, 6 m belmagasságú fotós műterem is az egyik ilyen területen kap helyet, ahol úgymond "betömörödik" az épület.
(A két verzióm közül az egyikben ez a háztól elhúzva található, a felső szintről vagy a házat és a műtermet összekapcsoló fedett átmeneti térből érhető el, míg a második variációban betolódik a ház terébe, így a nappali teréből közvetlenül elérhetővé válik.)

A megközelítés gyalogosan és autóval is a Rózsatő utca felől történik, a garázskapu és a főbejárat is az épület É-i ÉK-i felén található.


Makettfotók és rajzok itt tekinthetőek meg.

3. feladat_04_LÁNCZKY Julianna


A ház a rózsatő utca felől megközelíthető kocsival és gyalogosan is. A gépkocsitároló két részre oszlik, elejében maga a gépkocsi áll, hátul pedig egy fészer található. A gépkocsitárolóból megközelíthető a ház egy fedett-nyitott átjárón, a fedést az emelet "konzolossága" adja. Ezáltal megtartva a fát, és egyfajta előkert, kisebb átrium jön létre. Így a házba két bejárat van. A gyalogos bejárat egy előszobába vezet, onnan nyílik egy vendég wc. Érdekes hatást kelthet, hogy benyitva a bejárati ajtón (a télikert átláthatósága miatt), rögtön át lehet látni a ház túlsó felén lévő kertbe, és az előkertből az ajtón keresztül szintén át lehet látni a másik átriumba.
Az előszobától jobbra található a közösségi részleg. Szinte minden oldalon megnyitható - ez nyáron jó átszellőztethetőséget okoz -,és közeli kapcsolatot teremt a természettel.
Az előszobával szemben található a télikert, mely egyfajta közlekedőtér, és télikert egyben. Ez szeparálja el az intimzóná(ka)t a közösségi résztől. A földszinten a szülők hálója található fürdővel, és gardróbbal, az emeleten a gyerekek szobái találhatóak fürdővel. A lépcsőn fölmenve a közlekedő kicsit nagy, azon még próbálok változtatni, vagy ott is valami kis közösségi teret létrehozni. A télikert két emelet magas.




(azt kérdezném, hogy a fészer most lábakon áll, de nem lehetne e hogy beleépül a rézsűbe, és így szinte kétszintessé tenni a fészert. az alsó részen lenne egy raktár, vagy valami háztartási helység, mert az nincsen...)

3. feladat_04_KOCSIS Johanna

A természetgyógyász házát aRózsatő utcából lehet megközelíteni.
Három blokkot fog össze a közösségi tér (nappali, konyha, ebédlő).
Az első blokk a kiszolgáló helyiségek a garázzsal. A hangszigetelés érdekében a belső falra helyeztem el a mosdót, a kamrát ill. a raktárt. Ebből egy előtérbe juthatunk, nem közvetlen a konyhába.
A második blokk, az un. masszázsszoba. Ez a ház része, mégis el van szeparálva. Nem kell érintenie a vendégnek a családi otthont.
A harmadik blokkba a hálószobák tartoznak, és az ezekhez kapcsolódó fürdőszobák. Földszinten a szülői háló,ahonnan egy terasz nyílik, illetve fent két gyerekszoba, a hozzájuk tartozó fürdővel, ill. tetőterasszal.
Erről a tetőteraszról fel lehet menni a tetőkertbe, és onnan akár közvetlen le az udvarra is. A tetőkert a Rózsatő felől is látszik, ennyit engedve a szemlélőnek.
A nappali kapcsolódik a konyhához, mintegy bő fél méter alacsonyabb szintkülönbséggel. Innen egy óriási ablakból csodálhatjuk a panorámát, már a bejáratoknál közvetlen ebbe a látványba érkezünk.Ki is mehetünk az udvarra.
Az egész házat körbefogja, fonja a természet, ami meg is közelíthető, nem csak messziről csodálható. Három homlokzat felől is kapcsolódik a kerthez.
Képek itt.

2011. november 10., csütörtök

3. feladat_04_BERECZKI Katalin


A FOTÓS HÁZA: 5 csőből áll az épület (+a garázs csője). A fotós nyitott a világra, mindig mindent szemlél. Ezt az érzést próbálja átadni a ház is. Minden irányba bővül a tér. Minden cső üveg felülettel zárul, oldalukon nincs ablak, a hátsó részeikben vannak a kiszolgáló funkciót ellátó helyiségek. Az földszinten van a nappali csője, a műteremé és a konyháé, az emelten a gyermekek csője és külön a szülők csője. A gyerekek csője konzolosan kinyúlik a nappali cső fölé. A szülői hálóból ki lehet jutni a teraszra, amit az alatta levő cső szolgáltat. A lépcsőről feljutva a csöveket összekötő folyosóra jutunk, ahonnan szintén ki lehet jutni a teraszra, ill. a gyermekek részlegébe fordulva van egy közös játszó rész. Ennek a középső közlekedőnek mindkét vége üveggel zárul, a keskenyebb utca felé néző része még izgalmasabbá teszi a teret. Az emeleti közlekedő és a lépcsőház fölött beton födém lenne, a "csöveket" nagy fehér dobozoknak képzelem, így anyagában is egyértelműen elkülönülnek a csövek a közlekedők által. A garázs az épület tömegéhez képestvisszafordul, végében tárolók vannak. Az épület a Rózsatő utca felől közelíthető meg gyalogosan és autósan egyaránt. A lakás a telek ÉNY-i részén, középen helyezkedik el.

3. feladat_04_DETRE János

Műgyűjtő háza

A koncepciómban egy olyan nagyvonalú otthon létrehozása a cél, melyben a gyűjtött festmények méltó helyet kaphatnak, ugyanakkor, a telek összes adottságát kihasználja.
Az épületbe a Rózsatő utca felől érkezünk meg mind gyalogosan mind autóval. Az épület az északnyugati telekhatárral párhuzamos.
A nappali-étkező-konyha blokkja egy panoráma irányába teljes üvegfelülettel nyitó térben kapott helyet, melyben nagyobb a belmagasság, így a megérkezés után lépcső vezet le. Az épület észanyugat felé zárt, ezen a hosszú falfelületen kaphat helyet a gyűjtemény egy egy festménye. A festményeket az észak felől érkező tiszta fény világítja meg a vékony padlóig érő ablakon .
Az emeletre húzott karú lépcső vezet, az emeleti közlekedő szintén az északnyugati oldalon található. Itt találhatóak a hálók, a fürdőszoba, valamint egy háztartási helyiség. A emelet szintén kimozdul a délkeleti tiszta panoráma irányába, ezen felületein nagy ablakokkal nyílik meg. Az épülethez egy jó tájolású délkeleti terasz tartozik, melyet túlnyúló előtető fed le.

További képek, vázlatrajzok: Link

3.feladat_04_SÁTORI Edit


Zenész háza

Az ház alapformája egy tölcsér,ami a panorámára fordul rá.Az alapkoncepció egy a terep felé emelkedő látványos tömeg volt,ami szinte lebeg.
A felső szinten található a 2 beállós garázs,nappali-konyha,étkező,szülői háló és fürdő,egy kamra,valamint egy központi magként a stúdió.
Az alsó szintre került a két gyerekszoba és egy fürdő.
Mindkét szint a panoráma felé nyit,ezek az oldalak teljes üvegborítást kaptak.
A terep is módosítva lett,hogy az alsó szinten egyből a kertbe lehessen kijutni.

képek

3. feladat_04_KORONCZAI Zsófia


Zenész háza:
A ház alaprajzát végül ez hosszúkás téglalapformába helyeztem bele. A metszete pedig érdekesen szétváló. Az első szinthez csatlakozik egy méter függőleges eltolódással lefelé a zeneterem, felfelé pedig a gyerekszobák szintje.
A zeneszobát a ház részévé igyekeztem tenni, de mégis kiemeltem úgy, hogy mint egy üvegdoboz helyeztem be a födém alá.
A ház bejárata a Rózsatő utca felől nyílik, ám s garázst a Lanka utca felől lehet megközelíteni. A garázs a föld alatt van, a háztartási helyiséggel és a tárolóval együtt. A házba pedig a garázs mellett elhelyezett folyosón lehet feljutni.
Próbáltam több felé megnyitni a házat, és hosszú plafonig érő ablakokat helyeztem el a zeneteremhez, a nappalihoz, és a szülői hálóhoz. Ezeken az ablakokon és üvegajtókon keresztül pedig ki lehet menni a kertbe.
A makett skiccmakett a ház tömegének az elhelyezéséről.

Alaprajzok, metszet, képek itt.

2011. november 9., szerda

3. feladat 1. VÁZLATTERV - nov. 10-ei és 14-ei tervprezentációk

Feladatok a november 7-14 közötti időszakban:

1. / az 1. vázlatterv elkészítése két ütemben - blogra feltöltve november 10-e estig
1. vázlatterv 1. részfeladat
A vázlatterv első részét csütörtök estig kell elkészíteni és a blogra feltölteni. Ebben az első feladatrészben a megküldött M=1:200 -as helyszínrajz felhasználásával kell modellt készíteni. Ebben legyen egyértelmű az épület telken belüli elhelyezése és annak indoka, a gyalogos és gépkocsival történő feltárásai, bejárata, az épület tömege, karaktere és nagyobb megnyitásai, tömör és transzparans felületei (nagyobb megnyitások, nem az összes ablak!), kerthez való viszonya (belső-külső, átmeneti terei, stb). A modellen kívül tervvázlatokat kell készíteni. A vázlatok nem a végleges vázlattervi tervlapok, de szerkesztettek és léptékhelyesek legyenek (nem csak skiccek!)!

A munka végeredményét a blogra fel kell töltenetek. Ami mindenképpen szükséges:
- modell (M=1:200) fotó
- helyszínrajz (M=1:500)
Féléves tervfeladat kiírás szerint
- metszet (M=1:100),
A metszetet az egész telken át kell felvenni (egész telek legyen elmetszve telekhatártól telekhatárig, illetve az utca feltüntetésével). A régi tereplejtés szaggatott vonallal legyen jelöle!
Metszet M=1:100-as léptékű, de elegendő 1:200-as kidolgozottsággal. Nem a végleges, hétfőre elkészítendő metszet, de legyen léptékhelyes, az épületszerkezeti elemeket helyes mérettel kell, hogy tartalmazza, a fal-, tető- födémvastagság, legyen helyes (első kettő lehet 40, födém 30 cm, egységesen tömör kitöltéssel ábrázolva) lépcső mérete legyen helyes (fellépések mérete, száma!), alapozás kialakításával nem szükséges most fogalalkozni.
- összes eltérő szinti alaprajz vázlata (M=1:100)
Az alaprajzok M=1:100-as léptékűek, de 1:200-as kidolgozottságúak. Ezek nem a végleges, hétfőre elkészítendő alaprajzok, de legyenek léptékhelyesek, a rajzok az épületszerkezeti elemeket helyes mérettel tartalmazzák (falvastagság, lépcső mérete, stb!)Bizonyos részletek, nyílások pontos helyei, bútorozás még vázlatos lehet, de a főbb megnyitások, irányok legyenek egyértelműen jelölve!

A feltöltött anyagokat mi is véleményezni fogjuk, mindenki a hozzátartozó hallgatókét.

2. / egymás munkájának véleményezése a következő óráig (november 14, hétfő).
A régi csapattagok közül egy hallgató tervéről és az azonos funkciójú házat tervező hallgatótárs tervéről kell véleményt írni  (összesen kettőről). Ez a munkarész is kötelező, természetesen több tervhez is hozzá lehet szólni. A harmadik feladat kapcsán is fogjuk a hozzászólásokat pontokkal jutalmazni, a legtöbbet hozzászólónak külön pont jár!
A múltkori blog leadáskor nem mindenki véleményezett. Fontos lenne, hogy legalább az azonos funkciójú házak tervezői tudjanak egymás terveiről. Ez kötelező, külön fogjuk pontozni!

3./ 1. vázlatterv dokumentációjának elkészítése a következő óráig (november 14, hétfő).
1. vázlatterv 2. részfeladat
A3 lapon, borítóban. Ennek tartalma:
- helyszínrajz (M=1:500)
- összes eltérő alaprajz (M=1:100)
a csütörtökön a blogra felrakott alaprajzok továbbfejlesztett változata, újra felszerkesztve
- metszet (M=1:100)
a csütörtökön a blogra felrakott metszet továbbfejlesztett változata, újra felszerkesztve
- egy homlokzat (M=1:100)
Az épület karakterét legjobban bemutató homlokzat, az elképzelt nyílások, anyagok feltüntetésével
+ modell (M=1:200)
A csütörtökön a blogon publikált modellt el kell hozni, az azóta történt változtatásokat nem kötelező rávezetni, természetesen munkaközi modellként lehet/célszerű ezt is továbbfejleszteni

A következő óra (november 14.) programja:
Minden anyagot skiccet, modellt hozzátok el magatokkal. Hozzatok az órára rajztáblát, skiccpaszt, hogy ott is tudjatok dolgozni.
- 1. vázlatterv közös kirétékelése
- műtermi munka a kapott iránymutatások alapján
- tervek továbbfejlesztése oktatói segítséggel, egyéni konzultáció
- az óra végén megint áttekintjük egyénileg a tervet,
- következő alkalomra elkészítendő feladatok meghatározása

2011. november 7., hétfő

3. Feladat_03_SZABÓ Boglárka

Kertész háza


A három variációból én a másodikat választottam.
A házat a Rózsatő utcából lehet megközelíteni.
Végeztem egy kis tereprendezést is.
Az épületet a tető három egységre bontja, és kétszintesre változott az előzőekhez képest.
További képek: itt