Féléves feladatkiírás és ütemterv



 
1. Összefoglaló tárgyleírás

A tárgy a lakóépületek tervezése stúdium gyakorlati tárgya, mely azonos tartalommal bír mind az osztatlan képzésben, mind pedig a BSc képzésben. A tárgy meghirdetésének időpontja a mintatanterv szerinti 3. (őszi) félév, idő kimérete heti 6 óra, kredit értéke 6 pont, felvételének előfeltétele a Lakóépülettervezés 1., az Építészet alapjai, ill. az Ábrázoló geometria 1. c. tárgyak teljesítése.
A Lakóépülettervezés 2 c. gyakorlati tárgy a Lakóépülettervezés 1 c. elméleti tárgyra, ill. a vizsgán számon kért tankönyvre (Bitó János: Lakóházak tervezése) épül. A tárgy hetenként egy alkalommal, 6 óra kiméretben, műtermi foglalkozások, konzultációk formájában történik.
A tárgy központi eleme a lakás, fő célja a lakással kapcsolatos alap-ismeretek elsajátítása, azok gyakorlati alkalmazása, lakás és épület, ill. épület és környezet viszonyának megítélése.

A tárgy céljai:        A tárgy célja, hogy a lakások tervezésével kapcsolatos alapvető építészmérnöki tudnivalókat a hallgatóságnak átadja.
                                 A lakás, mint funkció az építészmérnöki praxisban számtalan speciális formában jelenik meg, és nyilvánvaló, hogy még az alapeseteket sincs módunk egy félév alatt mind megtanítani – már ha a „megtanítás" mint olyan értelmezhető egyáltalán egy kreatív tevékenységre. Ezért a tárgy arra fókuszál, hogy a hallgatók tervezői szemléletét alakítsa. A tárgy azt tűzi ki célul, hogy a funkció alapos megismerése után kifejlessze a hallgatókban a működés-térszervezés-tömegformálás komplex tervezői szemléletét. Azt szeretnénk, hogy a kurzust elvégzett hallgatók képesek legyenek önállóan és csapatban, mélységeiben megismerni egy funkciót – jelen esetben a „lakás”-t, majd a tervezés során igaznak ismert információk alapján önálló, szakmailag helyes, személyes döntéseket tudjanak meghozni :
                                 Kevés külső segítséggel jó lakásokat tervezzenek.
A képzés eszközei:   1) egymásra épülés
                                 Az egyetemi képzés során a tervezési tárgyak egymásra épülnek. Ebben a sorban a Lakóépülettervezés 2 a Térkompozíció és az Építészet alapjai tárgyakat követi, illetve a Középülettervezés 2 előtt áll. Ennek megfelelően elsősorban az összetett működés – térbeliség – tömegformálás hármasára fókuszál első sorban.
                                 Az egymásra épülés nem csak az egyes tárgyak között, de magán a Lakóépülettervezés 2 tárgyon belül is szándékolt. A félév tulajdonképpen egyre bonyolultabb, egymást feltételező részfeladatok egymás-utánisága.
                                 2) csapatmunka – egyéni munka
                                 Egyrészről egyértelmű, hogy a hallatóknak önállóan kell képesnek lenniük épületek megtervezésére, másrész szintén egyértelmű, hogy a csapatban történő munka a ma és holnap építészei számára realitás. Ezen mindkét okból kifolyólag a tárgy a csapat- és egyéni munka elegyítésével operál oly módon, hogy ahol csak lehet, ott csapatban dolgoznak a hallgatók úgy, hogy minden pillanatban egyértelműen mérhető legyen a személyes teljesítmény is. A feladatok végső beadandó munkarészeinek döntő hányada egyénileg teljesítendők.
                                 3) az élményszerűség
                                 Kreatív, felszabadult alkotói munka csak akkor képzelhető el, ha valaki szereti azt, amit csinál. Ezért a feladatok megfogalmazásakor elsőrendű szempont volt, hogy a teljesítendő munkarészek érdekesek, mozgalmasak, érzelmileg köthetőek legyenek. Ezt segíti a fentebb leírt csapatban dolgozás is. Az élményszerűséget hivatott fokozni az óránkénti csoportos prezentáció és vita, a részfeladatonként megtartott „kipakolás", valamint a félévzáró 3. feladat utáni szavazás és díjazás.
                                 4) a rajzolás
                                 A tárgy a rajzolást a félév során az elsődleges kommunikációs eszközként kezeli. Ennek folyománya, hogy nem műszaki-jellegű rajzokat várunk a hallgatóktól, és nem is művészi igényű „szabadkézi rajz"-jellegű beállítás-rajzokat, hanem gondolat-kifejező építészeti rajzokat. Tekintettel arra azonban, hogy a Lakóépülettervezés 2-t megelőző tervezési tárgyak alapvetően modellkészítésen keresztül tanítottak-kommunikáltak, ezért a modellezés is megmarad a félévben.
Az elvárásokról:    A tárgy hallgatói nem végzett építészek, valójában tanulmányaik első harmadában járnak csak. Ezért semmiképpen nem elvárható, hogy kerek-egész házak terveit adják le a feladat-megoldásaik során. Ezt tudatosítván a tárgy nem is támaszt ilyen jellegű elvárásokat. Az értékelési szempontok azokat a hallgatói terveket ismerik el kiválónak, amelyek jó minőségben oldják meg a lakás összetett térbeli működésének sokrétű kihívásait, ugyanakkor a tervezői személyes szándék révén eltávolodnak a sablonos megoldásoktól – „Alkotás” születik.

A félév teljesítésének feltételei:
                                 A félév teljesítésének feltételeiről jelen Tárgyleíráshoz csatolt Ütemterv végén szerezhető részletes információ.




Budapest, 2011. szeptember 04.


Kolossa József DLA
adjunktus, tárgyfelelős

Feladat 1.:  „A kreatív lakás”

A feladat célja: A feladat elsődleges célja, hogy közös nevezőre hozza a hallgatók gondolkodását a lakással kapcsolatban: legyen mód megvizsgálni az egyes funkcionális alkotórészek ideális, differenciált működését, legyen mód élővé tenni a Lakóépülettervezés 1-ből megtanult adathalmazt, lehessen beszélni a funkcionalitás és a térbeliség összefüggéseiről a lakóház-tervezésben. A feladat másodlagos célja, hogy tankörön belül megalapozza, kialakítsa az építészetről szóló kötetlen szakmai beszélgetés rutinját.
A feladat:      Csoportos (3-5 fő) feladatként meg kell tervezni csapatonként egy teljes értékű, funkcionalitásában hiánytalan, 2 szülő és 2 gyerek számára készülő kb. 160 m2 alapterületű, mai magyar viszonyok között átlagos igényszintű családi házat úgy, hogy csak és kizárólag a belső térbeliségre és funkcionalitásra kell figyelni. Tervezendő a „milyenség” – az az összefoglaló jelleg, amely hangulatában és megjelenésében összefogja, áthatja az egyes részeket, amitől „ideális” lesz, valamint tervezendőek az egyes szükséges funkcionális egységek, a lehető legtágabban értelmezve: a kültérből való bevezetés(ek)től kezdve a ház vizesblokkjaiig. Szintén tervezendő a folytonosság, ahogy az egyes funkcionális térrészek egymáshoz kapcsolódnak, felfűződnek.
Helyszín:         Nincs.
Beadandó munkarészek:  
                        Közös munkarészek:
–        a tervezett „milyenséget” is pontosan bemutató belső téri modell a házról, M=1:50,
–        prezentáció a közös Műről.
Egyéni feladatrészek:
–        összes szint alaprajza (a lapméret A3 vagy kisebb, bútorozni kötelező (nyílászárók ábrázolásával), a grafikai megjelenítés fejezze ki a tervezett „milyenséget”, egyedüli kötelezés, hogy a lépcső a műszaki ábrázolás szabályai szerint legyen megjelenítve, kótázni a terven nem szükséges) M=1:100,
–         1 db jellemző metszet (a grafikai megjelenítés fejezze ki a térsor tervezett „milyenségét”, szerkezeteket nem kell rétegrend szerint megkülönböztetni, bútorozás nem szükséges, kótázni nem szükséges).
–        modellfotók minimum 3 db.  
Idő kiméret:   feladatkiadás + 1 konzultáció
Értékelés:       Csatolt ütemterv szerint. A feladat pontértéke: 10 pont



Feladat 2.:  „Lakások rendszere”

A feladat célja:        A feladat célja, hogy körüljárja a lakások térbeli rendszerben, struktúrában történő telepítésének építészeti jellegzetességeit, valamint ismét csak legyen mód élővé tenni a Lakóépülettervezés 1-ből megtanult adathalmazt, lehessen beszélni a funkcionalitás és a térbeliség összefüggéseiről a többlakásos lakóház tervezésében.
A feladat:      Csoportos (3-5 fő) feladatként meg kell tervezni csapatonként struktúra és lakásegység mélységig egy, tetszőleges jellegű, de a „lakás”, a lakhatóság szempontjából jól funkcionáló, 9-12 lakást és a hozzájuk tartozó autóbeálló helyet tartalmazó „ideális” lakásstruktúrát úgy, hogy csak és kizárólag a térbeliségre, és funkcionalitásra kell figyelni – kiemelve a struktúrában elhelyezkedő lakások funkcionalitását. Tervezendő a „milyenség” – az az összefoglaló jelleg, amely hangulatában és megjelenésében összefogja, áthatja az egyes részeket, amitől „ideális” lesz, valamint tervezendőek az egyes szükséges funkcionális rendszerek a lehető legtágabban értelmezve pl.: a közlekedés rendszere, az eltérő használatú zónák struktúrája, a szerkezeti rendszer struktúra mélységig, a lakások struktúrája, a külső és belső terek kapcsolatának rendszere.
                        Megkötések, konkrétumok:
·         egy összefüggő, valamilyen szempontból ideális struktúrát kell tervezni 9-12 db lakásegységgel és a hozzájuk tartozó parkolókkal;
·         a lakások alapterülete egyenként 40 – 80 m2 között legyen;
·         legalább 3 külön használatú (akár egyforma, akár eltérő alaprajzi kialakítású) lakásegység eltérő szinteken, alaprajzi átfedésben kell legyenek elhelyezve;
·         a lakásegységeket egymással és a gépkocsi tárolóval fedett közlekedőhálózat kell összekösse;
·         a tervezett struktúrában a téri rendszeren túl be kell mutatni a tartószerkezeti rendszert is.
Helyszín:         nincs

Beadandó munkarészek:  
                        Közös munkarészek:
–        a tervezett „milyenséget” is pontosan bemutató belső téri modell a házról. A modellt úgy kell kialakítani, hogy a tartószerkezeti rendszer első ránézésre felfedezhető legyen M=1:100,
–        prezentáció a közös Műről.
Egyéni feladatrészek:
–        1db, legalább egy lakást tartalmazó szint alaprajza (a lapméret A3 vagy kisebb, bútorozni kötelező (nyílászárók ábrázolásával), a grafikai megjelenítés fejezze ki a tervezett „milyenséget”, egyedüli kötelezés, hogy a lépcső a műszaki ábrázolás szabályai szerint legyen megjelenítve, kótázni a terven csak a szintkóták vonatkozásában szükséges) M=1:100;
–         1 db jellemző metszet (a grafikai megjelenítés fejezze ki a térsor tervezett „milyenségét”, szerkezeteket nem kell rétegrend szerint megkülönböztetni, bútorozás nem szükséges, kótázni nem szükséges).
–        modellfotók minimum 3 db. 

Idő kiméret:   feladatkiadás + 2 konzultáció
Értékelés:       Csatolt ütemterv szerint. A feladat pontértéke: 20 pont


Feladat 3.:  „Az igazi családi ház” - előzetes

A feladat célja:        A feladat elsődleges célja, hogy a hallgatók végigtervezzenek egy valós családi házat – koncepciótól a szintézisig: az a cél, hogy a hallgatók megtapasztalják a konkrét helyszínből fakadó nehézségeket és megtanulják, hogy az elvont ideálishoz képest a konkrét ház megfogalmazása milyen tervezési és feldolgozási folyamat eredménye.
A feladat:      Egyénenként meg kell tervezni egy teljes értékű, funkcionalitásában hiánytalan (és kizárólag lakó-funkciót magába foglaló), 2 szülő és 2 gyerek és (1) autó számára (120 m2 - 200 m2 nettó + épülettel fedett kapcsolatban levő legalább fedett gépkocsi elhelyezés) készülő több szintes családi házat koncepcióval, térstruktúrával, szerkezettel, gépészettel, homlokzattal, kerttel.  
Helyszín:         Az egész évfolyam számára azonos lesz a telek. A pontos cím a feladatkiadásig kerül rögzítésre.
Munkarészek:           a feladatkiadásig kerülnek rögzítésre.
Idő kiméret:   feladatkiadás + 6 konzultáció + feldolgozási hét
Értékelés:       Tanszéki kiértékelés december 17. után. Januárban Lakóikon kiállítás. A feladat pontértéke: 70 pont



Budapest, 2011. szeptember 04.


Kolossa József DLA
adjunktus, tárgyfelelős