2011. október 8., szombat

2. feladat_VÉGL_ALBERT Fatime, BOZI Melinda, DETRE János


Végleges tervünkben szintenként már csak 2 nagyobb lakás található, ily módon az épület hatszintessé válik, illetve tulajdonképpen egy "lábakra" állított ötszintessé. A két lakás teljesen egyforma, minden szinten a szalagszerű forma eredményezte zárt oldalon kapnak helyet az intim zónák: a hálók a hozzájuk kapcsolódó fürdővel, a nagy üvegfelülettel rendelkező nyitott oldalon pedig a nappalival egybenyitott konyha és étkező található. A vizesblokkok kétoldalt a közlekedőhöz kapcsolódnak, mindkét lakásrészben 2 tömb van, és az irányultságnak megfelelően - ez szintenként eltérő - az egyik lesz a fürdő, a másikban pedig a vendég wc és a kamra kap helyet.

További makettfotók és a vázlatok itt

2. feladat_VÉGL_SÁTORI Edit, KÓNYI-KISS Botond, CZIGLÉCZKI Attila

Tervünk egy központi közlekedő mag köré felfűzött lakások rendszeréből áll. A födémek horizontális mozgását az belső terek által kirajzolt külső falak tagolják. Az épület kétféle lakást tartalmaz, amelyek kettős spirált alkotva csavarodnak egymásba, így alakítva ki minden lakás teraszát. A lakások belső terei világosan lehatárolt közösségi és privát zónákból állnak. A szobák födémtől-födémig érő nagy ablakfelületekkel nyitnak a külvilág felé, és hangsúlyos a közösségi terek teraszkapcsolata is.
Az épület rendszeréből adódóan fontos kérdés volt a vizes helyiségek elhelyezkedése, ezért a központi mag falában végigfutó strangok köré szerveződnek a fürdőszobák és mellékhelyiségek.
A parkoló az épület első szintjén helyezkedik el. Szerkesztésénél figyelembe vettük a szabványok által előírt méreteket, és a lakásalaprajzok által meghatározott vonalakat egyaránt. Így jött létre egy tizenkét parkolóhelyet tartalmazó szint egyirányú bejárással, amely egyben különféle tárolóknak is helyet adhat.
A makettfotók, és a koncepciótabló itt érhetőek el: link.

2.feladat_VÉGL_BERECZKI Katalin, KOCSIS Johanna, LÁNCZKY Julianna

A mi koncenpciónk maradt a JENGA játék körül (tulajdonképpen 3x3 raszter). A középső egységben megy a közlekedő, háromkarú lépcsővel, a karok között megy a lift. E köré vannak felfűzve a lakások. Több variációt is lerajzoltunk. Van I, L és U alakú lakás.
Minden lakásnak van terasza - egy kivételével- .

2011. október 7., péntek

2. feladat_VÉGL_BALCZER István, BÓDI Péter, ZSEBŐK Dávid

A koncepciónk a szalagra felfűzött (platós toronytömb) témát dolgozza fel. A szalagot idéző folyosó köti össze a lakásokat, amelyek kifele fordulnak. Az épület a folyosórendszer fele zár, kifele viszont erős megnyitással rendelkezik, hatalmas üvegfelületek borítják. A kevés fal miatt áramló, egységes terek jönnek létre, beltere a modern lakás képét idézi.

2011. október 2., vasárnap

2. feladat leadása - október 10-ei óra programja

Feladatok az október 3-10. közötti héten:

1. / prezentáció - blogra feltöltve okt.8. (szombat) estig csapatonkéntA véglegesen leadandó feladatok közül a közös munkarészeket kell legkésőbb szombat estig a blogra feltölteni:- makett fotók (vagyis a makettet (léptéke M=1:100) legkésőbb eddig be kell fejezni),
- koncepció megértéséhez szükséges (rajzos-képes) magyarázó ábrák szövegek.
Ez utóbbi teljesen tetszőleges formátumú, technikájú, de minden csapattól kérnénk, hogy egy pár sorban (2-3 mondat) írja is le a koncepcióját. Itt lehetnek kis kézi skiccek, magyarázó ábrák, előképek, beleszínezett, módosított modellfotók, stb. de mindenképpen legyen valami, ami a koncepciót mutatja be!

A feltöltött anyag maga a csapat munkáját bemutató prezentáció, ezért a gondolataikat leginkább bemutató képek, rajzok kerüljenek fel (kiválogatva, nem ömlesztve), azok sorrendjét, milyenségét tudatosan találjátok ki!
A feltöltéshez a következő címet írjátok:
2. feladat_VÉGL_KISS Béla, NAGY Béla, KOVÁCS Béla
A bejegyzések alatt a címkéhez írjátok be, hogy 2. feladat, KISS Béla, NAGY Béla, KOVÁCS Béla


2./ A többi csapat munkáinak értékelése (kommentek írása a blogra)a következő óráig (október 10. hétfő)
A kommenteket saját néven (vezetéknév+keresztnév) és egyénileg (már nem csapatban) kell készíteni. A megjegyzésekben való aktivitást most is külön fogjuk értékelni!


3./ tervdokumentáció elkészítése a következő óráig (október 10. hétfő)
A tervdokumentációt a csapatnak úgy kell elkészíteni, hogy a kiírás szerinti feladatrészeket mindenki készítse el egyénileg (1 db alaprajz + 1 db metszet) , de az egészet a csapatnak egy borítóban egy közös modell fotós lappal kell beadnia. A dokumentum így legyen egységes, a csapattagok azonos technikával és tipográfiával dolgozzanak. Az alaprajzok az épületek eltérő alaprajzait ábrázolják, a metszetek is eltérőek legyenek (egy legalább a lépcsőn keresztül)
Formátuma A3, vagy kisebb. Ennek elemei:
- tervdokumentáció borítója
- alaprajz (M=1:100)  - ahány csapattag annyi eltérő szint alaprajza
- metszet (M=1:100)  - ahány csapattag annyi eltérő metszetrajz
- fotó dokumentáció.

A dokumentációnak a borítótól a fotós lapig egységesnek kell lennie (tipográfia, feliratok helye, stb). A lapokat előre tervezzétek meg, a grafikai előadásmódot pedig próbáljátok ki!
A terveket a kiírás szerinti műszaki tartalommal lássátok el. Kótázni nem kell! Külső nyílászárókat a modellen legfeljebb felületszerűen: tömörnek, vagy transzparensnek kell jelölni. Alaprajzokon sémaszerűen (ne tömör falakat jelöljetek szobákon, stb)). A bejárat helye legyen egyértelmű.
A következő órára mindenkiéppen hozzátok el az összes (régebbi, koncepció, stb)rajzot, és azt rakjátok bele a végleges doksi mappájába. 


Következő óra (október 10, hétfő)
Hozzátok el az összes munkaközi munkarészt is(modellt, rajzokat). A végső értékelésnél hangsúlyosan figyelembe vesszük az órákon és a blogon való aktivitásotokat!

Program:
-  2. tervfeladat beszedése (értékelés az okt. 17-ei órán)
-  3. feladat kiadása, következő alkalomra készítendő feladatok meghatározása
-  épületlátogatás: Bődey Attila: családiház, Bp. II/a. József Attila u.



Az épületről több fotót és rajzokat megnézhettek itt
Az épületlátogatás előtt az tanteremben találkozunk, bevesszük a terveket és megyünk. 16.00 órakor várnak a ház lakói, ezrét indőben el kell indulnunk.

Kérünk mindenkit a pontos megjelenésre!

2. feladat_02_VÉCSEY Laura_BABILAI Dóra

Mottónk a 'tömb'. Ebből kiindulva egy egyszerű geometriai térformából hasítottunk ki darabokat. Ezekben a beugrásokban képzeltük el a teraszokat természetesen.
A lépcső ugyan kétkarú, de nem fordítottuk be, így valamivel levegősebb, tágasabbnak ható közlekedő magot nyertünk. Ez az érzet még fokozható azzal, ha a lépcsőház homlokzati oldalán függönyfalas külső határoló rendszert választunk, de gondoltunk arra, hogy talán csak felülről kellene megvilágítanunk a közös közlekedőt, ezzel a homlokzatokhoz hasonlóan a felső oldalon a tetőből is 'kihasíthatnánk' egy darabot. A négy emelet magas függönyfal minden bizonnyal amúgy is megtörné a szintenként eltérő helyen lévő beugrások ritmusát, ez a maketten ki is ütközik.
Általános emeleti alaprajz nincsen, a szintek alaprajzi elrendezése eltérő, ahogy csaknem minden lakás közt van némi eltérés. A különböző szintalaprajzok ellenére viszont az egymás felé eső lakásoknak van olyan közös területe, ahol a szükséges födémáttörések (ejtőcsövek, egyebek számára) megoldhatók.
Íme képek a makettről, néhány alaprajzvázlat, skicc és a szintalaprajzok 1:100-as léptékben:
https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/ATombRovidIdoAlattOsszetakoltMunkamakett?authkey=Gv1sRgCNHxqpra7vikogE
Ez az alaprajzi elrendezések béta verziója, több hiba is van benne, egy helyen egy elég súlyos (a wc konkrétan egy terasz felé esik), de egyelőre eddig jutottunk, mivel ennek a hibának a kijavításához valószínűleg át kell rendezni az egész alaprajzot, ami kihat majd az összes többi szintalaprajzra, ehhez pedig mindenképpen segítségre lesz szükségünk.

2. feladat_02_SÁTORI Edit, CZIGLÉCZKI Attila, KÓNYI-KISS Botond



Sziasztok!

Egy középső fix mag köré felfűzött lakások rendszeréből hoztunk létre egy hatszintes épületet. Bár a szintek függőleges irányban rakódnak egymásra a felfelé irányuló, fix, mozdulatlan mag körül, az épület vízszintes irányú mozgása mégis a horizontalitást teszi hangsúlyosabbá. A vertikális axis a lépcsőház, melyben a közlekedés egy kétkarú lépcsőn és egy lifttel történik, illetve helyet kapott még egy lépcsőházi tároló helyiség. Erre a tengelyre tekeredik fel, kapaszkodik rá szintenként két lakás, összesen tizenkettő. A ház tömege izgalmas, változatos, látszólag talán "kócos", holott jobban megfigyelve, megismerve kiderül, hogy rendkívül feszes rendszere van a tömegalakításnak és a térszervezésnek. Az egész épület csupán két típusú lakásból áll, melyeknek jelentős a méretkülönbségük. Minden szint ugyanolyan, egy kisebb és egy nagyobb lakás alkotja, melyek sarkosan kapcsolódnak a lépcsőházhoz, a szintek pedig egymáshoz képest 90 fokkal el vannak forgatva. Ezáltal egy lakás födéme egyben a felette lévő lakás teraszává, tetőkertjévé válik. Így az alaprajzon szaggatottal jelzett, egyel alsóbb szint födémsíkja egyben kijelöli a lakások teraszait is.

A lakások belső térszervezésében a koncepció nagyon fontos eleme volt a strangok elhelyezése. Ezek az aknák függőleges irányban csak úgy futhatnak végig a lépcsőházi tömb oldalán, hogy közben minden lakáson átmenjenek. Ez csak egyféle képp valósulhat meg, hogy az elforgatott szintek összemetsződéseinél alakulnak ki, tehát a lépcsőház mind a négy oldalának közepén. Ez azt jelenti, hogy emódon minden lakásnak két-két gépészeti aknája van, melyre a szintek elfordulásától függően hol konyha, hol fürdőszoba, WC csatlakozik rá. Így nem fordulhat elő az a kellemetlen helyzet sem, hogy pl. étkező vagy háló fölé esik a mellékhelyiség.

Makettfotók megtekinthetők itt: Link
Sajnos egyszerre nem tudtunk feltölteni mindent, nemsokára metszet is lesz.

2. feladat_02_SZABÓ Boglárka, BALOGH Bálint, KOVÁCS Áron

2.feladat
A szalag jeligét választottuk, földszint + 2 emelet magas 12 lakásos társasházat terveztünk.
Épülettömegünk közepéből a kiharapással közösségi helyet hoztunk létre, melyen mindenki áthalad aki az első illetve a második emeleten lakik.