A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BABILAI Dóra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BABILAI Dóra. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 25., péntek

3. feladat_05_BABILAI Dóra

Még mindig hatalmas a ház, pedig már rengeteget faragtunk belőle. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az A4-es scannerrel nem is tudtam egyben digitalizálni az alaprajzot és a homlokzatot. Emiatt ezek két részletben kerültek feltöltésre, elnézést az amatőr megoldásért. Nem mellesleg a helyszínrajz is magáért beszél. A keresztmetszeten ráadásul felcseréltem a könyvtár dőlt falait, a Rózsatő utca felől a magasabb látszik, a metszeten ez tehát fordítva van. A makett is készülőben, sajnos  most csak ennyire tellett, a tömeg viszont gyakorlatilag semmit nem változott, az arányok megtartására is törekedtem, csak méretbeli különbség van, illetve a kétszeres szinteltolás egyesült.
Gondoltam rá, hogy még egy méterrel összébb húzom a könyvtár alapterületét, de akkor nagymértékben redukálódna a felülvilágító területe, attól tartok, lényegében funkcióját vesztené, alig juttatna be fényt. Megoldás lehetne, ha csökkenteném a magasságát a könyvtáridomnak, viszont a lehető legnagyobb (60 fokos) napsugár beesési szög miatt ezt is elvetettem, indokolt és szükséges ez a magasság. Úgyhogy dugámba dőltem, várom a javaslatokat a ház méreteit illetően.
A Rózsatő utcai homlokzatot egyébként az előtető alá eső részen vízszintes irányú faburkolattal képzelem el, a bejárat és a hálókhoz vezető közlekedőt megvilágító ablak beugró részét pedig hófehérre, esetleg törtfehérre vakolnám, ahogy a fennmaradó falfelületet, az előtető élét és a zöldtetőt határoló attikafalat (?) és a könyvtár idomát is fehéren hagynám.
A rajzok: https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/AzIgaziCsaladiHazMasodikVazlattervVazlata?authkey=Gv1sRgCL7ZtvONwNu1qwE

2011. november 11., péntek

3. feladat_04_BABILAI Dóra

A műfordító-nyelvészt, akinek e ház épül egy introvertált, munkájába temetkező emberként képzelem el, akinek a munkája az élete. Emiatt jutott központi szerep a könyvtárnak, e köré szerveződik gyakorlatilag az egész ház.
A könyvtár egy alapvetően zárt idomba került, amely felülről kap fényt, méghozzá oly módon, hogy az közvetlenül ne érhesse a könyveket. Az idom felső részének falai olyan szögben állnak, hogy ha a napsugarak a lehető legnagyobb beesési szöggel érkeznek is, a polcokkal zsúfolt falakat akkor sem érheti, csak e falak által reflektált fény.
A könyvtártól délre esik a hálózóna, szülői hálóval, két gyerekszobával és egy nagyobb méretű fürdővel. Bevilágításukkal egyelőre nem foglalkoztam, de mindenképpen megnyitnám a hálókat a lehető legnagyobb felületen keleti irányba, ami jelen alaprajzi elrendezésben viszont az egyik gyerekszobánál akadályba ütközik.
A nappali zóna a könyvtártól északra esik. Az érkezés egy szélfogószerű térbe történik, átlátással a nappaliba és az onnan elénk táruló panorámára. A bejárattól balra helyet kaphat egy WC, egy kamra, egy nagyobb gardróbszekrény is akár, ehhez a falszakaszhoz zárkózhatna fel továbbá a konyha is. Az ebédlő asztal elhelyezésére számos variáció lehetséges. A nappaliba négy lépcsőfok vezet, majd újabb négy fellépéses szinteltolás osztja ketté a helyiséget, így kialakítható például egy kimondottan a kilátásra fókuszálva bútorozott társalgó rész, és egy másik tévénézésre, egyéb nappali tevékenység folytatására szolgáló rész. A két szinteltolás kinyúlik a teraszra is, ez is lépcsőzve követi tehát a telek lejtését. Az alaprajz készítésekor eljátszottam a lépcsők kertbe való kinyújtásának gondolatával, de a makett készítése során egyértelművé vált számomra, hogy nem lenne szép, ezért elvetettem.
A könyvtár kivételével az egész házat zöldtető borítaná, ami a garázs felett lefutna és egybeolvadna a tereppel, a kerttel.
A ház az utcafrontok irányába lényegesen zártabb, a kilátás illetve kelet irányába viszont fokozottan megnyílik, ahogy a képzeletbeli építtető is zártabb az emberek felé, de annál nyitottabb az esztétikumra.
A ház autós és gyalogos megközelítése a Rózsatő utca felől történik.


Íme a vázlatok, és képek a modellről: 
https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/AzIgaziCsaladiHazVazlatterve?authkey=Gv1sRgCKKEw-mDxYeqIQ

2011. november 2., szerda

3. feladat_03_BABILAI Dóra

A ház megközelítését a Lanka utca felől képzelem el, inne tenném lehetővé a garázsba való behajtást, amit a lakótér szintje alá építenék, ezt az utca -9,00 és a lakás -5,00 szintje közti négyméteres szintkülönbség lehetővé is tenné.
A megközelítésen kívül még a kilátás iránya, természetesen az északi irány és a nagyobb fák helyzete játszott nagy szerepet a kiinduló helyzet meghatározásában.
A könyvtárt északi irányba tájoltam, effelől az égtáj felől érheti a legkevésbé intenzív napfény az arra érzékeny könyveket. A helyiség bevilágítását is a lehető legközvetettebb módon képzelem el.
A kilátás irányába nyitnám meg egyfelől a nappalit - itt lenne a terasz -, valamint a túloldalon közvetlen kertkapcsolattal is rendelkezne. A hálózóna így nyugati tájolású lett.
A könyvtár hasábja kimagaslóbb, ezzel jelentős belmagasságot nyer a helyiség. A hálózóna kubusa ennél alacsonyabb, de magasabb a nappali és az azzal összeköttetést biztosító, étkezőt, konyhát, egyebeket magába foglaló épületrésznél, amelyet egyetlen összefüggő zöldtető alá hoznék. Viszont a terep lejtésének megfelelő félméteres szinteltolással a nappali belmagassága is megnő.

A modellt a módosítatlan terepre helyeztem ugyan, de az alaprajzon feltüntettem egy elképzelhető tereprendezési módot.

2011. október 14., péntek

3. feladat_01_BABILAI Dóra

Van egy előképszerű elképzelésem egy nagy belmagasságú könyvtárszobáról, amiben a polcok a mennyezetig érnek, közöttük keskeny bevilágítókkal, ennek próbáltam egyszerű (absztrakt, redukált) formát adni. Ennek eredményeképpen született ez a behasogatott tömb, a kezdeti forma további csonkolása pedig szabadon, benyomásszerűen történt, ebből kiindulva, de egyúttal ennek alárendelve.

https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/DefinialatlanMakett?authkey=Gv1sRgCOn4jZPtgurF0gE

2011. október 9., vasárnap

2. feladat_VÉGL_VÉCSEY Laura, BABILAI Dóra

Mottónk a tömb. Koncepciónk pedig a tömb, mint test csonkolása.
A beharapások teraszok, franciaerkélyek. A lakások átlagos méretűek, a 35-70 négyzetméteresek.
A lépcsőház felülvilágítója és homlokzati megnyitása is a beharapások sorát hivatott folytatni, legalábbis látszatában. A közös közlekedő födémáttörésével pedig megspóroltunk néhány felesleges négyzetmétert (bár költségvetési szempontból valószínűleg aligha számottevő mértékűt), ezzel teret engedve a lépcsőházi felülvilágító által bebocsátott fénynek.


Íme, egy kezdeti vázlat a koncepcióról (ami a makettfotókkal gyakorlatilag ugyan értelmét veszti), és képek a modellről: https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/LakasokRendszereATomb?authkey=Gv1sRgCPf7m_Ws6faxPA

2011. október 2., vasárnap

2. feladat_02_VÉCSEY Laura_BABILAI Dóra

Mottónk a 'tömb'. Ebből kiindulva egy egyszerű geometriai térformából hasítottunk ki darabokat. Ezekben a beugrásokban képzeltük el a teraszokat természetesen.
A lépcső ugyan kétkarú, de nem fordítottuk be, így valamivel levegősebb, tágasabbnak ható közlekedő magot nyertünk. Ez az érzet még fokozható azzal, ha a lépcsőház homlokzati oldalán függönyfalas külső határoló rendszert választunk, de gondoltunk arra, hogy talán csak felülről kellene megvilágítanunk a közös közlekedőt, ezzel a homlokzatokhoz hasonlóan a felső oldalon a tetőből is 'kihasíthatnánk' egy darabot. A négy emelet magas függönyfal minden bizonnyal amúgy is megtörné a szintenként eltérő helyen lévő beugrások ritmusát, ez a maketten ki is ütközik.
Általános emeleti alaprajz nincsen, a szintek alaprajzi elrendezése eltérő, ahogy csaknem minden lakás közt van némi eltérés. A különböző szintalaprajzok ellenére viszont az egymás felé eső lakásoknak van olyan közös területe, ahol a szükséges födémáttörések (ejtőcsövek, egyebek számára) megoldhatók.
Íme képek a makettről, néhány alaprajzvázlat, skicc és a szintalaprajzok 1:100-as léptékben:
https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/ATombRovidIdoAlattOsszetakoltMunkamakett?authkey=Gv1sRgCNHxqpra7vikogE
Ez az alaprajzi elrendezések béta verziója, több hiba is van benne, egy helyen egy elég súlyos (a wc konkrétan egy terasz felé esik), de egyelőre eddig jutottunk, mivel ennek a hibának a kijavításához valószínűleg át kell rendezni az egész alaprajzot, ami kihat majd az összes többi szintalaprajzra, ehhez pedig mindenképpen segítségre lesz szükségünk.

2011. szeptember 24., szombat

2. feladat_01_VÉCSEY Laura_BABILAI Dóra

Koncepciónk lényege a "Tömb". Olyan három szintes(+garázsszint) épületeket képzeltünk el, ahol nagy szerepet kapnak a zöld területek. Erre születtek különböző megoldások, a lakások méretének és elhelyezésének váltakozásával. Néhol teraszokat, máshol nagyobb udvarokat gondoltunk, de van olyan emelet is ahol közösségi tér kap helyet. Elég sok szintelrendezést találtunk ki, ezekből még nem raktuk össze, melyik megoldás lenne a legjobb.
https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/Tomegmakettek?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIz44OXIh7TMswE&feat=directlink

2011. szeptember 17., szombat

1. feladat_VÉGL_VÉCSEY Laura, BABILAI Dóra

A ferde falak kiegyenesedtek, a trapéz alaprajzi forma falvastagságnyi híján csaknem szabályos négyszöggé idomult.
Koncepciónk egy "monolit" blokkok tagolta, összefüggő - a tömegek által azonban - , mégis szeparált tér. Ahol felléphet a teljes intimitás igénye, ott az ezt kielégítő térelválasztást tolóajtókkal képzeltük el. A monolitokban pedig fürdőszobák és mosdó-mosókonyha kaptak helyet, illetve monolit határoló szerepet tölt be a konyhasziget is.
Tárolóhelyet beépített szekrényekkel biztosítunk, ezek vastagabb, tömegszerűbb "falakat" eredményeznek, amelyek nagyobb összhangban állnak a monolitokkal is.
A gyerekszobákban az ágyakat a gyerekfürdő-maggal rendelkező a szobák által közrefogott tömegbe ágyazva képzeltük el.
A bejárati ajtóhoz pedig a konyha külső határoló fala mentén elnyúló fedett előtér vezet. Az ajtón belépve a nappali hatalmas ablakain át a teraszra és a házat körülvevő zöldre látunk.
Íme, a link, ahol elérhető a többi kép:

2011. szeptember 11., vasárnap

1.feladat_01_VÉCSEY Laura_BABILAI Dóra - Reload

https://picasaweb.google.com/110387132279153382888/AKreativLakas

Íme, egy link, ahol több kép elérhető a makettről.
Elnézést, hogy eddig nem tudtuk megoldani, hogy láthatóak legyenek.


2011. szeptember 10., szombat

1.feladat_01_VÉCSEY Laura_BABILAI Dóra



Tervünk monolit elemek köré épül. Egy nyitott, átjárható ház, amelyet "tömbök" tagolnak, mint a fürdőszobák, konyhai tálaló és egy beépített szekrény. Ezek köré szerveződnek a mennyezetig felhúzható tolóajtók, melyek megnyitásával a fürdőszobákon kívül egy teljesen átjárható, nyitott alaprajzot kapunk.