Feladatok a november 21-28 közötti időszakban:
2. vázlatterv 1. részfeladat
A vázlatterv első részét csütörtök estig kell elkészíteni és a blogra feltölteni. A vázlatterv célja, hogy az eddigiek alapján meghatározott építészeti koncepciót és karaktert fejtsétek ki, most már homlokzatokban is. Természetesen a ház tervei folyamatosan alakulnak. Csütörtökön az éppen aktuális állapotot kell felölteni a blogra. Tovább kell fejleszteni a helyszínrajzot, alaprajzokat, metszeteket, és az új eleme egy homlokzat megtervezése. A tervek legyenek M=1:100 -ban felszerkesztettek.
A munka végeredményét a blogra fel kell töltenetek. Ami mindenképpen szükséges:
- munkaközi modell (M=1:200) fotó
- helyszínrajz (M=1:500)
A helyszínrajzon a megközelítéseket, kertkapcsolatot, teraszokat, átmeneti tereket, kerthasználatot, meglévő/megmaradó, esetleg újonnan tervezett növényzetet ábrázolni kell.
- metszet (M=1:100),
A metszetet az egész telken át kell felvenni (egész telek legyen elmetszve telekhatártól telekhatárig, illetve az utca feltüntetésével). A régi tereplejtés szaggatott vonallal legyen jelöle! A metszeten az épületszerkezeteket helyes vastagságban kell feltüntetni, de annak részleteit nem kell kirajzolni (lehet például a tető, fal egy vastag 40 cm-es felület).
- összes eltérő szinti alaprajz (M=1:100)
Ezek nem a végleges, hétfőre elkészítendő alaprajzok, de legyenek léptékhelyesek, a rajzok az épületszerkezeti elemeket helyes mérettel tartalmazzák.
- egy homlokzat (M=1:100)
Az épületet karakterét leginkább kifejező homlokzatrajz legyen. A homlokzat léptékhelyes, felszerkesztett, de értelemszerűen az építészeti grafika eszközeit alkalmazzátok. Fontos az anyaghasználat/váltások, nyílászárók, üvegfelületek osztásának, szerkezetei vastagságok ábrázolása.
A feltöltött anyagokat mi is véleményezni fogjuk, mindenki a hozzátartozó hallgatókét.
2. / egymás munkájának véleményezése a következő óráig (november 28, hétfő).
A régi csapattagok közül egy hallgató tervéről és az azonos funkciójú házat tervező hallgatótárs tervéről kell véleményt írni (összesen kettőről). Ez a munkarész is kötelező, természetesen több tervhez is hozzá lehet szólni. A harmadik feladat kapcsán is fogjuk a hozzászólásokat pontokkal jutalmazni, a legtöbbet hozzászólónak külön pont jár!
3./ 2. vázlatterv dokumentációjának elkészítése a következő óráig (november 28, hétfő).
2. vázlatterv 2. részfeladat
A3 lapon, borítóban. Ennek tartalma:
- helyszínrajz (M=1:500)
- összes eltérő alaprajz (M=1:100)
a csütörtökön a blogra felrakott alaprajzok továbbfejlesztett változata, újra felszerkesztve
- metszet (M=1:100)
a csütörtökön a blogra felrakott metszet továbbfejlesztett változata, újra felszerkesztve
- összes homlokzat (M=1:100)
A homlokzat léptékhelyes, felszerkesztett, de értelemszerűen az építészeti grafika eszközeit alkalmazzátok. Fontos az anyaghasználat/váltások, nyílászárók, üvegfelületek osztásának, szerkezetei vastagságok ábrázolása.
+ modell (M=1:200)
A csütörtökön a blogon publikált modellt el kell hozni, az azóta történt változtatásokat nem kötelező rávezetni, természetesen munkaközi modellként lehet/célszerű ezt is továbbfejleszteni.
A 2. vázlattervre is lehet pontot szerezni. A legjobb terveket készítők max. 3 pontot kaphatnak.
A következő óra (november 28.) programja:
Minden anyagot skiccet, modellt hozzátok el magatokkal. Hozzatok az órára rajztáblát, skiccpaszt, hogy ott is tudjatok dolgozni.
- 2. vázlatterv közös kirétékelése
- műtermi munka a kapott iránymutatások alapján
- tervek továbbfejlesztése oktatói segítséggel, egyéni konzultáció
- az óra végén megint áttekintjük egyénileg a tervet,
- következő alkalomra elkészítendő feladatok meghatározása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése