A térszervezést egy nyitott, kommunikációra, együttlétre épülő családmodell határozza meg. Az intim zónák azonban világosan lehatároltak az egybenyitott közösségi terektől.
A lakásban a terv jelen fázisában nincsenek ajtók, a dobozok minden oldalukon körüljárhatók. Próbáltuk ehhez mérten szervezni a tereket és térkapcsolatokat. Ahol feltétlen szükséges (pl: WC), illetve a keskenyebb dobozok mindegyike savmart üveg falú, így a fényt átereszti, de mégis intimebb környezetet teremt. A közösségi terek központjában lévő nagy átrium, illetve az átlátszó dobozok növényekkel beültethetők. Kérdés, hogy az ajtók mellőzése működőképes-e, de néhány alternatívát felvázolnak a mellékelt képek.
Az alaprajz, a makettfotók és néhány egyéb megoldás itt érhetőek el: link.
Ami nem tetszik benne az az egészben épületben a legjobb. Az intim szférát én nem tudom elképzelni hogy ne lenne zárt "valami-féle formában" elkülönítve a több helységtől, nincs meg a a magán szféra biztonsága. De ez az én véleményem. Nem vagyunk egyformák, de ez így a legjobb.
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy az összes csapat felrakta az anyagát! most lehet akkor egymásét nézegetni, véleményezni!
VálaszTörlésNagyon szépek a modellfotóitok!köszönöm mindenkinek a határidő betartását!
A koncepciótokban én is az intim szféra hiányát találom szembetűnőnek például a hálószobáknál, vagy az előszoba melletti WC-nél.
VálaszTörlésEngem inkább a felülvilágítók majdnem kizárólagos szerepe foglalkoztat. Egy olyan helyiségben, ahová csak felülről érkezik fény, furcsa csapdába esettség érzése támad az embernek, olyan mintha egy veremben lenne. Persze a lakótérbe benyúló "zöld dobozokkal" ez máris javul, de így kifelé egyáltalán nem nyílik meg a ház, csak valahogy önmagán belül. Szívesen bejárnám a megépült változatot, hogy tudjam, milyen benne lenni, élni.
VálaszTörlésNézzétek meg ezt:
VálaszTörléshttp://www.archdaily.com/118906/house-in-leiria-aires-mateus/
és ezt is mindenképpen nézzétek meg, ha huzogatós szekrényfalban gondolkodtok! - egy példa...
VálaszTörléswww.ALBED.it itt vannak mobil falszekrények (products/equipped walls/vista.cav.revolving)
vagy csak keressetek rá a képekre:
"accessoried walls albed"