A munkánkat, a zárt, nyitott, központi és barlang szavak ihlették. Ezek első hallásra talán ellentétesek, ám mi megpróbáltuk mégis megjeleníteni őket a tervünkben.A koncepciónkban az volt az alap elgondolás, hogy a lakás minden helyisége alkosson egy közös teret. Ám meg kellett oldanunk azt, hogy mégse nézzen ki úgy, mint egy hatalmas csarnok. Ezért tömbszerű egységeket helyeztünk el a lakásban, melyekbe kisebb helyiségeket (fürdők, kamra), és tárolókat rejtettünk el. Így el tudtuk érni, hogy a ház egy hatalmas, de mégis egységében tagolt térré váljék. Ugyanakkor a háló és a gyerekszobák tolófalakkal szeparálhatóvá válnak, így biztosítva a szükséges intimitást. A konyha, étkező, nappali hármas egysége alkotja a ház központi részét, hiszen ezek a mindennapi élet fő színterei, ahol a család a legtöbb időt tölti el. Ezt emeli ki az is, hogy ennek az egységnek a területe a legnagyobb, valamit a belmagassága is növekszik, hogy még hangsúlyosabbá váljon a tér.
Szép a bejegyzés indexképe,tipográfiája és jó, hogy a néhány gondolatotokat leíró pár sor. A tervbe nem megyek most bele. Örülök, hogy a víziótokban a téralkotó elemekhez már anyagokat is párosítotok!köszönöm Nektek is a bejegyzést.
VálaszTörlésElső ránézésre fura, de még is érdekes, szerintem annak a megvalósítás hogy minden egy közös teret alkosson, meg mégse jól lett meg oldva. A szobák elrendezés kicsit fura méretéhez képest ebben a formában nehezen rendezhető be, vagyis inkább csak egy féleképen.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésAz alaprajzon nem teljesen igazodok ki a jelölések hiánya miatt de ha jól látom hiányzik a háztartási helyiség. Vagyis ha az ott alul az akkor a vendég wct hiányolom, mert én nem örülnék neki ha mindenki a szobámon keresztül menne ha épp azt kívánja a természet.
VálaszTörlés(elírtam az előző commentem szóval azt töröltem)
Ebben a tervben is nagyon jók a technikai megoldások (tömbök és tolóajtók). A választott szavakra is nagyon jól reflektál a térrendszer, de van olyan helyisége ami hiányzik, néhány indokolatlanul kicsi míg máshol véleményem szerint sok a kihasználatlan tér. Nem tudom, pontosan hol helyezkedik el a főbejárat, de én úgy látom, hogy a vendég wc mindenképpen viszonylag távol esik tőle, ami hát nem túl praktikus.
VálaszTörlésNagyon tetszenek a makett fotók, látványosak lettek, és jól átadják a tömbszerűséget, a barlang hangulatot. A belső térben én talán annyit változtatnék, hogy egy-egy tömb közelítésével kialakulhatnának kissé elkülönültebb sarkok, vagy részek, mégis megmaradna az "egytér" hatás. Szerintem is egyelőre sok a kihasználatlan térrész, a négyzet bal alsó sarkába pl. lehetne dolgozószobát elhelyezni.
VálaszTörlés