Sziasztok! Itt egy újabb vázlat a házunkról, amit egy kicsit kijavítottunk. Sajnos nem a legjobb minőségű, de bízunk benne, hogy el tudtok igazodni így is.
Sajnos a kép minősége miatt nem látom át nagyon hogy mi micsoda,de jobban teszik úgy az egész mint az előző,ha lesz fent jobb kép esetleg, én próbálok hozzá szólni.
Sziasztok, Mindenképpen modellezzetek is most! Amikor felszerkesztetik az egészet az arányok biztosan változnak majd még.Térben azért is fontos gondolkoznotok, mert a belső kis blokkok helyét a belső magasságbeli eltérések is befolyásolják majd: a belmagassági változások helyeinél lévő födémugrások biztosan nem metszik el a kis blokkjaitokat. (egyébként ezeket az éleket az alaprajzra is rá kellene majd jelölni szaggatottan.). Jó látom, hogy a bejárat átkerült a bal alsó sarokba? Az itteni kis blokkba kellene kerülnie a kamrának is (a dolgozónál messze van a konyhától), és a konyhapult magas elemeinek is (pl. hűtő. és nem a szigetben).A házt. helyiség ajtaja pedig a kha, vagy az előtér felé nyíljon. A dolgozószobánál lévő kis blokk így kamra nélkül egy kis polccá, szekrénnyé, esetleg egy felhajtható iróasztallá redukákódik. Ezeket a tömböket egyébként vaskosnak, egyneműnek kellene éreztetni. Falai néhol vastagabbak is lehetnének, hiszen ezek a koncepció szerint a sziklába vájt térbe beálló tömör elemek (amelyekbe mellesleg a funkció miatt néhol kisebb-nagyobb szekrények, kiszolgáló helyiségek, fürdők költöztek...de tömörségük, monolitságuk fontos.) Ajtajaik egyébként ezeknek is lehetne toló (mint mindenhol a házban). A szülői fürdő túl hosszúkás. Vagy kerüljön be egy járható szekrény, vagy a fürdőszoba végébe egy külön fallal (ajtóval nem feltétlenül) leválasztott wc.(fürdőszoba egyéb részétől leválasztva). A konyhai sziget szélessége 1,00 m (nem 2x60 cm), és pult magasságú (nincs benne semmilyen magas elem, hűtő, stb) További jó munkát!
Sziasztok, az első verziótok a ferde csapásokkal sokkal merészebb volt, több izgalmat sejtetett, de persze nehezebb utat is jelent. Alaprajzilag ráadásul a két szélső vonulata jobban is volt kialakítva (kevesebb rejtett közlekedő, kevesebb negatív sarok jelentkezett a szobákban) Elég lenne a középrészt -nappali-konyha-MEGÉRKEZÉS- jobban átgondolnotok, ahogyan Tamás is alaposabban kifejtette, ill az órán közösen. A makettezés tényleg nagyon fontos lenne most nálatok is!ill ha lehet próbáljatok élesebb képet feltenni...
addig is egy kis "rokonlelkű" Archigram projekt a '60-as évekből http://www.archigram.net/projects_pages/sprayplastichouse.html
Oké, áttervezzük, de lenne pár kérdésünk. A külső falba rejtett szekrényeket, tárolókat mindenképpen el kell hogy vessük? Mert ha nem kéne azokat is a középső blokkokba rakni, több helyünk maradhatna, és nem nézne ki úgy az egész ház, mint egy folyosórendszer. A középső funkciókat sokkal jobban már nem tudjuk összetömöríteni, mert már így is a megengedett minimumokkal dolgozunk.
Sajnos a kép minősége miatt nem látom át nagyon hogy mi micsoda,de jobban teszik úgy az egész mint az előző,ha lesz fent jobb kép esetleg, én próbálok hozzá szólni.
VálaszTörlésSziasztok,
VálaszTörlésMindenképpen modellezzetek is most! Amikor felszerkesztetik az egészet az arányok biztosan változnak majd még.Térben azért is fontos gondolkoznotok, mert a belső kis blokkok helyét a belső magasságbeli eltérések is befolyásolják majd: a belmagassági változások helyeinél lévő födémugrások biztosan nem metszik el a kis blokkjaitokat. (egyébként ezeket az éleket az alaprajzra is rá kellene majd jelölni szaggatottan.).
Jó látom, hogy a bejárat átkerült a bal alsó sarokba? Az itteni kis blokkba kellene kerülnie a kamrának is (a dolgozónál messze van a konyhától), és a konyhapult magas elemeinek is (pl. hűtő. és nem a szigetben).A házt. helyiség ajtaja pedig a kha, vagy az előtér felé nyíljon.
A dolgozószobánál lévő kis blokk így kamra nélkül egy kis polccá, szekrénnyé, esetleg egy felhajtható iróasztallá redukákódik. Ezeket a tömböket egyébként vaskosnak, egyneműnek kellene éreztetni. Falai néhol vastagabbak is lehetnének, hiszen ezek a koncepció szerint a sziklába vájt térbe beálló tömör elemek (amelyekbe mellesleg a funkció miatt néhol kisebb-nagyobb szekrények, kiszolgáló helyiségek, fürdők költöztek...de tömörségük, monolitságuk fontos.) Ajtajaik egyébként ezeknek is lehetne toló (mint mindenhol a házban).
A szülői fürdő túl hosszúkás. Vagy kerüljön be egy járható szekrény, vagy a fürdőszoba végébe egy külön fallal (ajtóval nem feltétlenül) leválasztott wc.(fürdőszoba egyéb részétől leválasztva).
A konyhai sziget szélessége 1,00 m (nem 2x60 cm), és pult magasságú (nincs benne semmilyen magas elem, hűtő, stb)
További jó munkát!
Sziasztok,
VálaszTörlésaz első verziótok a ferde csapásokkal sokkal merészebb volt, több izgalmat sejtetett, de persze nehezebb utat is jelent. Alaprajzilag ráadásul a két szélső vonulata jobban is volt kialakítva (kevesebb rejtett közlekedő, kevesebb negatív sarok jelentkezett a szobákban) Elég lenne a középrészt -nappali-konyha-MEGÉRKEZÉS- jobban átgondolnotok, ahogyan Tamás is alaposabban kifejtette, ill az órán közösen.
A makettezés tényleg nagyon fontos lenne most nálatok is!ill ha lehet próbáljatok élesebb képet feltenni...
addig is egy kis "rokonlelkű" Archigram projekt a '60-as évekből
http://www.archigram.net/projects_pages/sprayplastichouse.html
Oké, áttervezzük, de lenne pár kérdésünk. A külső falba rejtett szekrényeket, tárolókat mindenképpen el kell hogy vessük? Mert ha nem kéne azokat is a középső blokkokba rakni, több helyünk maradhatna, és nem nézne ki úgy az egész ház, mint egy folyosórendszer. A középső funkciókat sokkal jobban már nem tudjuk összetömöríteni, mert már így is a megengedett minimumokkal dolgozunk.
VálaszTörlésa szobák egy-egy fala mentén belülről nyugodtan tehettek (teljes hosszban) szekrényt (60cm mély)
VálaszTörlés