2011. október 2., vasárnap

2. feladat_02_SÁTORI Edit, CZIGLÉCZKI Attila, KÓNYI-KISS Botond



Sziasztok!

Egy középső fix mag köré felfűzött lakások rendszeréből hoztunk létre egy hatszintes épületet. Bár a szintek függőleges irányban rakódnak egymásra a felfelé irányuló, fix, mozdulatlan mag körül, az épület vízszintes irányú mozgása mégis a horizontalitást teszi hangsúlyosabbá. A vertikális axis a lépcsőház, melyben a közlekedés egy kétkarú lépcsőn és egy lifttel történik, illetve helyet kapott még egy lépcsőházi tároló helyiség. Erre a tengelyre tekeredik fel, kapaszkodik rá szintenként két lakás, összesen tizenkettő. A ház tömege izgalmas, változatos, látszólag talán "kócos", holott jobban megfigyelve, megismerve kiderül, hogy rendkívül feszes rendszere van a tömegalakításnak és a térszervezésnek. Az egész épület csupán két típusú lakásból áll, melyeknek jelentős a méretkülönbségük. Minden szint ugyanolyan, egy kisebb és egy nagyobb lakás alkotja, melyek sarkosan kapcsolódnak a lépcsőházhoz, a szintek pedig egymáshoz képest 90 fokkal el vannak forgatva. Ezáltal egy lakás födéme egyben a felette lévő lakás teraszává, tetőkertjévé válik. Így az alaprajzon szaggatottal jelzett, egyel alsóbb szint födémsíkja egyben kijelöli a lakások teraszait is.

A lakások belső térszervezésében a koncepció nagyon fontos eleme volt a strangok elhelyezése. Ezek az aknák függőleges irányban csak úgy futhatnak végig a lépcsőházi tömb oldalán, hogy közben minden lakáson átmenjenek. Ez csak egyféle képp valósulhat meg, hogy az elforgatott szintek összemetsződéseinél alakulnak ki, tehát a lépcsőház mind a négy oldalának közepén. Ez azt jelenti, hogy emódon minden lakásnak két-két gépészeti aknája van, melyre a szintek elfordulásától függően hol konyha, hol fürdőszoba, WC csatlakozik rá. Így nem fordulhat elő az a kellemetlen helyzet sem, hogy pl. étkező vagy háló fölé esik a mellékhelyiség.

Makettfotók megtekinthetők itt: Link
Sajnos egyszerre nem tudtunk feltölteni mindent, nemsokára metszet is lesz.

7 megjegyzés:

  1. Az alaprajznál feltűnt, hogy a gyerekszobákban csak egy ágy és egy asztal van, és ahogy elnézem nem is nagyon fér el más, csak nagyon minimálisan, pedig ott azért fontos lenne valami szekrény, már csak a ruhatárolás miatt is.

    VálaszTörlés
  2. A tetőteraszoknál azt néztem , hogy a kisebb lakások födémén kialakuló tetőkert benapozás szempontjából talán nem túl előnyös. Kicsit zárttá is válik azáltal hogy felülről is teljesen leárnyékolja a nagyobb lakás.

    VálaszTörlés
  3. A gyerekszobák mérete (9-9 m2) abból a komcepcióból fakad, hogy a közösségi terek méretét szerettük volna nagyobbra venni. A probléma viszont valóban fennáll, és esetleg feloldható azzal, ha a szobák egy beépített szekrénysorral választhatók el.
    A benapozás kérdésén sokat gondolkodtunk, de a kiindulás szerint mindenképpen egy horizontális mozgást szerettünk volna érzékeltetni. Ez az oka annak, hogy viszonylag szorosan érintkeznek a lakások.

    VálaszTörlés
  4. mindkét tetőteraszra mindkét lakásból ki lehet menni? ha így van, bár furcsa lenne, nem jobb ha egy lakásnak van egy terasza?
    (lehet, hogy csak én nem látom...!ezesetben elnézést)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ti koncepciótók is tetszik, okos a rendszer és okos a szöveg, amit írtatok!
    A teraszok valóban kicsit árnyékosak lehetnek, de szerencsére a lakások bevilágítása ettől teljesen független, és az megfelelő. Tetszenek az előttem szólók megjegyzései is! A teraszok egyes területeit lehetne differenciálni: egy teraszhoz, ha jól látom mindig egy háló és a szomszédos lakás nappali zónája kapcsolódik. Ekkor pl. ha a hálókból nem lehet kimenni, és ott mindig csak egy zöld sáv van, mellette megférhet a szomszédos lakás járható terasza.
    A lakások alaprajzai még nem teljesen jók. A kisebbikben lehetne csak egy wc, ekkor talán egy kicsit lazább lehet és nem lesz ilyen kicsi a nappali zóna (nappali min, méretek!). A másik lakásban pedig a két egymás melletti közlekedőt kellene megszüntetni (ott van a gyerekszobák négyzetméterei a szekrényeknek!)

    VálaszTörlés
  7. A lépcsőház mivel középen van, most elég kevés bevilágítást kap, de abban a rendszerben, ahogy a lakások elfordulnak a mag körül, még több nyílás is elhelyezhető rajta. Talán a az oldalfal is elhagyható a lifttel átellenes oldalon, az is segíthet.

    VálaszTörlés