2011. november 10., csütörtök

3. feladat_04_BERECZKI Katalin


A FOTÓS HÁZA: 5 csőből áll az épület (+a garázs csője). A fotós nyitott a világra, mindig mindent szemlél. Ezt az érzést próbálja átadni a ház is. Minden irányba bővül a tér. Minden cső üveg felülettel zárul, oldalukon nincs ablak, a hátsó részeikben vannak a kiszolgáló funkciót ellátó helyiségek. Az földszinten van a nappali csője, a műteremé és a konyháé, az emelten a gyermekek csője és külön a szülők csője. A gyerekek csője konzolosan kinyúlik a nappali cső fölé. A szülői hálóból ki lehet jutni a teraszra, amit az alatta levő cső szolgáltat. A lépcsőről feljutva a csöveket összekötő folyosóra jutunk, ahonnan szintén ki lehet jutni a teraszra, ill. a gyermekek részlegébe fordulva van egy közös játszó rész. Ennek a középső közlekedőnek mindkét vége üveggel zárul, a keskenyebb utca felé néző része még izgalmasabbá teszi a teret. Az emeleti közlekedő és a lépcsőház fölött beton födém lenne, a "csöveket" nagy fehér dobozoknak képzelem, így anyagában is egyértelműen elkülönülnek a csövek a közlekedők által. A garázs az épület tömegéhez képestvisszafordul, végében tárolók vannak. Az épület a Rózsatő utca felől közelíthető meg gyalogosan és autósan egyaránt. A lakás a telek ÉNY-i részén, középen helyezkedik el.

4 megjegyzés:

  1. Varázslatos :)
    Nagyon szép, rajzold meg bártan, frankó lesz :)
    Az utcai homlokzat is nagyon tetszetős lett.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon izgalmas a tömeg. Igaz, hogy szimplán a csövek végi megvilágítás tetszetős, de elég ennyi természetes fény? A közlekedők tetejét esetleg üveggel is átgondolhatnád. Csak eszembe jutott! :)

    Nagyon szép!:)

    VálaszTörlés
  3. Hiába gondolkodom nem tudok negatív kritikát írni:)
    Tetszik, hogy a megnyílások térbeliek, és hogy a csövek esetén nem akarsz igazodni semmilyen rendszerhez, csak a kilátás és megfelelő megvilágítás irányát szem előtt tartva hozol létre egy harmonikus és izgalmas, mégis élhető alaprajzot!
    Tényleg szép!:)
    Esetleg az üveg tetejű közlekedőkön elgondolkodhatnál szerintem is...én azt gondolom, hogy az nem venne el a ház értékéből, és az alapelv sem sérül, mégis több fény juthatna be...

    VálaszTörlés
  4. szerintem izgalmasabb a közlekedő úgy, ha csak a 2 vége üveg. mindkét oldalról kap kellő
    megvilágítást, főleg, hogy a terasz felé eső üveg felület nem is olyan kicsi: 2x2,7m, de a keskenyebb felület is 0,5X2,7m , és így anyaghasználatot tekintve is összhangban van a bejárat feletti tetővel, ill. lehet, hogy nem nagyon sérülne a koncepció, de így erősebb, ha nem jönnek létre vízszintes üveg felületek is, csak a csővég szerűek. köszönöm az ötletet! még gondolkodom rajta

    VálaszTörlés