a gyalogos és az autós megközelítés is a Rózsatő utca irányából történik.A ház magját adja egy alapjában véve zárt, azonban a nappali irányából és föntről megnyitható 4mx4mx5,5 m-es téglatest, amelyben a fotós műterme kapna helyet.
Ezt egy üvegdoboz zárja körbe, ami azonban csak 2 oldalán teljes, a ház belsejében csak a sarok tartóoszlopai látszanának.
Ehhez csatlakoznak különböző kubusokban a funkciók, a merőleges rendszertől a tetők szintjén a hálók ferde tetője, falak szintjén pedig a nappali tömbje jelent elrugaszkodást. A nappali esetében ezt a panoráma felé való tájolás teszi indokolttá.Rajzok és fotók itt tekinthetők meg.
A telek azon oldalán, ahol az autós megközelítést jelölöd, nincsen út. Csak az ÉNY-i és az ÉK-i telekhatórok felöl lehet érkezni gyalogosan vagy autóval. Egy bejárat legyen, nem szükséges a "hátsó bejárat".
VálaszTörlésEgyelőre nekem picit fura, ahogyan a fotós műterem, mint zárvány beékelődik a lakóterek közé. Értem a szándékot, hogy legyen az épület szíve, központja, de a lakás használhatóságának rovására megy, hogy állandóan kerülgetni kell a földszint és az emelet között mozogva.
Egy fotós ember meglehetősen nyitott a világra, mindenre figyel, kíváncsi. Szerintem az Ő háza is ilyen kell legyen, mert ilyen habitusú.
Kíváncsi, mindent befogadó.
Szóval ennek a műteremnek a helyét még keresgéldd picit, egyelőre számomra zavarba ejtő ez a tömör kocka az üvegkockában. Attraktív megoldás az biztos, viszont picit disszonáns a fotóssal mint emberrel összepárosítva.
Arról nem írsz, hogy miért van ez a kocka a kockában.
Vagy ez valami szoláris hőgyűjtő szerkezet?
Elmeséled mire gondoltál? Akkor talán jobban tudok segíteni :)
Köszönöm a gyors reagálást, elnézést hogy csak most jutottam oda, hogy válaszoljak!
VálaszTörlésNem írtam le, pedig valóban fontosak lehetnek a fotóshoz, fotózáshoz kapcsolódó gondolataim, mert azt hiszem ezek tükröződnek a tervemen.
Nekem az a véleményem, hogy a fotós mégiscsak egy zárkózott figura, sosem része a képeknek, csak megörökítője, leképezője a világnak, a pillanatnak, szerintem a fényképezés mint olyan alapvetően egy háttérbe húzódó - én magányosnak is mondanám - megfigyelő tevékenység, a fotósnak nem az fontos, hogy őt lássák, hanem hogy ő mindent láthasson - sőt igazából a legtöbb esetben az a jó, ha egy fotós szinte észrevétlen tud maradni.
A tervezett épületemben ezekkel párhuzamban a kilátás az elsődleges a belátással szemben, nyit a külvilág felé, de leginkább a kilátás és a panoráma felé, az utca irányából viszont csak a kiállítótér funkciót is betöltő üveges közlekedő nyitott, a többi falfelületet zártnak, vagy csak csíkszerű ablakokkal megszakítottnak képzeltem el. Az alsó szinten, ahol leginkább kialakulhatnának zavaró belátások, ott én csak a nappali a szomszédtól elforduló részét gondoltam teljesen üvegesnek, míg a felső emeleten ahol ez nem probléma, a szobák mind nagy üvegfelületekkel nyílnának meg.
A műterem esetében pedig a funkció fontosságát tekintettem elsődlegesnek, azért zárt alapból, hogy a bent folyó munka (esetleg modellfotózás, sötétkamra részben fotóelőhívás, utómunka stb.) teljesen zavartalan lehessen, ideális körülmények között folyhasson, fokozottan lehessen szabályozni a belátást, a beérkező természetes fényt és a mesterséges megvilágításokat (ez utóbbihoz és a felső szintről való megközelíthetőség kedvéért gondoltam ebbe a térbe egy kisebb galériát is). És mindezek mellett azért ez egy családi ház, ez a helyiség nyilván nemcsak egy ideális munkahely kell hogy legyen, hanem egy családi ház szerves része: azért került a ház szívébe, hogy ha olyan helyzet adódik esetleg megnyitható legyen a nappali felé, megteremthető legyen a család és munka összhangja.
A garázs elhelyezésében persze teljesen igazad van, azt nagyon elnéztem, át fogom tenni a gyalogos és az autós megközelítést is, hogy az ÉNy-i irányból érkezzünk meg!
És valóban a lépcső helye sincs rendben, így belegondolva...
Megpróbálok jobban odafigyelni, hogy a használhatóság elsődleges maradjon a lakó részeknél! Csak kigondoltam ezt a 'tömör kocka az üvegdobozban' dolgot és kicsit elragadtattam magam:)
Az a nyíl a főbejáratot jelzi a terven? (Ami az üvegkockára nyílik a parkoló mellett.) Ezt nem tartom túl szerencsésnek a hosszú közlekedő miatt amin utána végig kell menni ha bárhova el akarunk jutni. Nagyon látványos az a zárt doboz az üveg kockában! Csak a pozícionálásával meg kell majd szenvedni. Az emeleti alaprajz is nagyon szép, de a földszint még elég zavaros. De a kommentedből úgy látom, hogy még alakulóban van a dolog, szóval kíváncsian várom a végeredményt!
VálaszTörlésA felső szinten a közlekedő túl hosszúnak tűnik, nem is kell feltétlenül végigvinni, csak hogy az utolsó szobának is meglegyen a bejárata, így a szoba is nagyobb lesz... (hogy ne alakuljon ki "negatív sarok" a szobán belül, lehet akár arra a felesleges folyosórészre gardrobe-ot rakni)Az alsó szinten is kicsit hosszú utat kell megtenni a nappaliig. A fotóst én is nagyon nyitott embernek képzelem, aki mindig kíváncsi és érdeklődő, annyira nem gondolnám, hogy láthatatlan próbálna maradni, inkább csak mindig jókor legyen jó helyen. De alapvetően tetszik az az ötlet, hogy belülről szinte mindent lehet látni, kívülről meg nem.
VálaszTörlésÉn is fotósházat tervezek és azt gondolom, hogy a műterem egy családi házhoz úgy kapcsolódhat funkcionálisan, mintha egy dolgozószoba lenne. Csak ez a műteremségéből adódóan egy nagy, magas, világos tér+sötétszoba, ami nem kell, hogy a lakótér közepébe tolódjon. Annak a kifejeződése, hogy ez egy fényképész háza, még nem szükséges, hogy a lakóteret is ilyen erősen befolyásolja.
VálaszTörlésA galériás, dobozadobozban ötlet érdekes, és ha az épület belső térkapcsolat rendszerében hangsúlyos helyre van fűzve, az már elég lehet, nem feltétlen kell középen állnia a tömegben.