Egy műgyűjtő számára fontosnak tartottam egy nagyvonalú otthon kialakítását, valamint egy olyan impozáns nappali teret, melyben az az egy-egy időszakosan kiállított festmény méltó helyet kaphat. A telepítésnél az épületet egy belsőbb, védettebb pozícióba akartam elhelyezni, zölddel körülölelve, a telken magasabbra, hogy a kilátás érvényesülhessen.

A koncepciómban a földszinti nappali funkciók egymás után sorolódnak a megérkezést követően, viszont a nappali teret, hogy elkülönítsem, kimozdítottam ebből az alaprajzi rendszerből. Ezt az elkülönülést hangsúlyozza a terepet követő fél méteres lelépcsőzés a térbe, valamint a megnövelt belmagasság is. A nappali így a kelet-délkeleti tiszta panorámára nyit, melyet nem takar ki egyetlen szemközti ház sem. A nappaliban, valamint az oda érkező közlekedőben fénycsapdákat helyeztem el így ezeken a helyeken felülről érkező indirekt megvilágítást kaphatnának az épp kiállított festmények. Az étkező és konyha tömbjénél fontosnak tartottam, hogy a hátsó, déli kertre nyissanak ezáltal is fényesek, benapozottak legyenek.

Az épület észak-északkelet felé tömörebb lenne, erre kicsit be is fordul, ugyanis a szemközti szomszédok magas épületeiből a belátást meg akartam akadályozni. Észak felé kapott helyet a garázs is melyet az emeleti hálóblokk tömege köt össze az épület többi részével.
Az emeleten található a három hálószoba valamint két fürdőszoba. Az emeleti blokk délkeleti tájolású, ezáltal egyaránt benapozott és minden szobából érvényesülhet a panoráma. Az emeletre érkező egykarú lebegő lépcső az északnyugati oldalon futna. A nappali tömbje felett gondoltam még egy tetőterasz kialakítására is melyről a keleti kilátás nagyon szép lehetne. A teraszt az emeletre felfutó lépcsővel szemközt, a tetőn keresztül lehetne megközelíteni.
Fotók,rajzok: Link
Fel tudnád tölteni, vagy küldd el nekem az előző órai anyagodat is!Az sokkal tisztább volt, mint ez a változat, bár ebben lehet, hogy több izgalmas felvetés található...következő órára azt is hozd magaddal- és szerintem még ne vesd el teljesen - jó volt az;-)
VálaszTörlésAz első gondolat, ami a vázlattal kapcsolatban eszembe jut, hogy vajon túl sok Asplundot néztél-e mostanában...?
A telepítés most sokkal széttörtebb lett...amikor az étkező-nappali egyben van, sokkal nagyvonalúbb teret lehet kapni, mint egy kisebb leválasztott kockatérben és a képeknek általában tér kell és távolság is - hacsak nem mű(tyür)gyűjtőről beszélünk (elnézést a rossz szóviccért, de már nagyon késő van)Szóval elegánsabb lenne a nappali tereket egybe kapcsolni és törekedni a nagy légtérre - mint a legelső koncept makettednél!
Az indirekt megvilágítási javaslatok jók.
Ha a zöldbe akarod bújtatni a házat, és ez a koncepciód lényeges eleme, akkor azt is makettezd meg! ill lehet, hogy valahogy a házhoz is lehet kapcsolni egy átmeneti teret /télikerttel pl/
Lehet, hogy jót tenne, ha a telepítésnél nem a telek közepére kerülne az épület, hanem valamelyik irányba kicsit eltolnád és így különböző fontosságú területek jönnének létre. Én a területen felfelé helyezném a házat, hogy abból lelássak a telkemre...
A tömeg/makett/ így nem jó. ne csak tömör építőkockákban gondolkodj, hanem falakban, üvegfelületekben, nyílásokban födémekben, olyan épületszerkezetekben amiknek már húsuk is van! és mindig próbáld meg magadban 1:1-es arányban rögtön elképzelni!
VálaszTörlésNekem az tetszik, hogy az épülettömbök által lehatárolva létrejön egy kis öböl, ami szerintem tök szerethető lenne, csak az a baj, hogy így, északi tájolással nem kap semmi fényt. Szerintem nem vonna le semmit az épület értékéből, ha nem a telek közepén lenne, hanem följebb, viszont úgy egybefüggő nagy kertrész alakulna ki.
VálaszTörlésEngem az érdekelne még, hogy a nappali hogyan nyílik meg pontosan, pl. a déli homlokzat tömör vagy transzparens-e.
Illetve a megérkezés most nem egy középpontban történik, és nem érezhető a megérkezés pillanatában az egész ház hatása, de lehet, hogy ez a "welcome effektus" csak az én mániám.