A festő háza
A ház kiindulóformája az egyszerű népi építészetből ismert házforma: magastetős, hosszanti házforma. Ezt a jól ismert motívumot próbáltam meg modernizálni, és a teleken kialakult viszonyokhoz alakítani a forma enyhe deformációjával. Először is a dombot kicsit kiegyenlítettem a nagy egy szinten belüli ugrások elkerülése céljából. Az épület mind autóval, mind pedig gyalogosan a Rózsatő utca felől megközelíthető.
A garázs egysége nyugaton található, mellette az északi oldalon egy kis tornácszerű részből nyílik a bejárati ajtaja a háznak, valamint az egyik bejárata a műteremnek. Kötött a műterem északi elhelyezése, ezrét a ház kert felőli oldalán K felől kb. az egyharmadánál kihúztam a tömeget, lehetővé téve ezzel, hogy a nappali a műterem kiszorító hatása miatt se szenvedjen hiányt a kilátásban: délkeleti tájolásúvá tettem azt.
A nappalit és a konyhás étkezős részt egy fából készült kétkarú látványlépcső választja el, ami ugyan szeparál de szerkezete miatt az átlátást nem gátolja. A nappali kialakításával együtt járt az étkező enyhén nyugati, délnyugati megnyitása, mögötte a konyhával. A műterem a nappali zónából is megközelíthető, az előtérből pedig a lépcsőfeljárón kívül nyílik egy gardróbszekrényen keresztül megközelíthető vendég WC.
Az emeleten található két nyugati tájolású gyermekszoba, egy sajnálatos módon északnyugatra kerülő szülői háló, valamint egy fürdőszoba. A nappali, étkező és a műterem 2 szint magasságúak.

na,
VálaszTörléstök jó lett!
megérte a szerda éjszaka:-)
az alaprajznál vigyázz, hogy a nappali nagyobb legyen (nagyobb, szélesebb, mint a mellette lévő szoba, nagyobb, mint 3,60m...stb)
Esetleg a te esetedben el tudnám képzelni, hogy a egy kandallókéménnyel ki lehetne egészíteni/meg lehetne fejelni a tömegképzést, akár extrém helyen is: nappali, épület sarkán pl
de az sem elképzelhetetlen, hogy a nappali előtt egy formált előtetővel folytatódik az épület (hosszanti irányban) és annak a végén kap helyet egy hangsúlyosabb grillkémény...
mindenesetre szép lett ez az aszimmetrikus koporsóforma;-)
Most koncentrálj a feldolgozás minőségére!megérné minél jobb grafikát kicsiszolni a lehetőségeidhez képest
ja!
VálaszTörlésa nyíláskiosztáson majd nyilván dolgozni kell még, de arra törekedj, hogy a belső térszervezés olvasható legyen kintről, kifejezőbb legyen!
azaz, ha kétszintes tér van bent, akkor legyenek olyan nyílások, amiről ez kivülről nézve is "lejön"
Dalma, hát nagyon szép lett ez a szög a házban. Olyan elegánsan töri meg - tényleg felismerhető- nép házformát. A gang, vagy a tornác csodás, de akartad tovább futtatni?
VálaszTörlésAzért írtam hozzád, mert nagyon tetszenek a homlokzataid, és egyben a ház tömege is!
Szép! :)