2011. november 11., péntek

3. feladat_04_VÉCSEY Laura

A ház három részből áll. A nappali szintjére érkezünk(gyalogosan), innen vezet fel lépcső az emeletre, a hálószobákhoz. A hálószobák alatt, másfél méterrel lejjebb van a medence szintje (szaunával, fürdőszobával, és egy tárolóval). Külön lépcsőház részből lehet ide bejutni, illetve a lépcső folytatódik lefelé a támfalgarázshoz. A lefelé vezető lépcső földbe lenne építve.
A megnyílásokat kb jelöltem. Úgy gondoltam, hogy a nappali-konyha részt üveg fal venné körül, előtte terasszal, a medencének szintén üveg fala lenne, amelyet nyáron meg lehetne nyitni. A medence résznél minimális földmunkára lenne szükség, a körülötte levő területet nyáron a medence megnyitásával együtt jól lehetne használni.
Sokat gondolkodtam azon, hogy ezt a sok lépcsőt hogyan lehetne elhelyezni, és a szintek területét közel azonosra hozni, hogy a lépcső sehol ne egy plusz kitüremkedés legyen, hanem az egész épület része. Úgy gondoltam, hogy a hálószobák szintjét nem a lépcsők felé, ahogy az alaprajzon jelöltem, hanem a konyha felé(tehát másik oldalra) lehetne eltolni, így a fennmaradó részen, pont rá lehetne látni felülnézetből a medence melletti közlekedőre. A medence, az emelet és a nappali szintje közel azonos alapterületű (első kettő 10*6m2, a harmadik 9*7m2). (remélem eléggé lecsökkentettem a méreteket)
(Elnézést, a makettem hiányzik. Hazautaztam Zalaegerszegre, és itt nem ismerik sem a mikrokarton, sem egyéb más makettező anyag fogalmát; vasárnap tudom így csak megcsinálni, hétfőre viszem)

metszet, alaprajzok ITT.

5 megjegyzés:

  1. Laura nézd meg, amit Zsófinak írtam az ábrázolásról!
    A szinteken még lehetne gyúrni. A medenceteret talán lejjebb vinném, akkor egy kicsit közelebb kerülhetne a hálóblokk a nappalihoz és nem lenne ilyen hosszú lépcső (ami nem túl szép a konyhából elképzelve). A tömegeden ne csinálj kis kiugrást a nappalinál, mert gyengíti a hosszú tömeg koncepciódat. Annyival inkább legyen hosszabb a ház, és legyen egyforma széles végig (garázsnál is...ott a folyosó menjen végig, és ne legyen a medencetér és a garázs közötti űrt szüntesd meg).
    A garázsból akkor még nem lehet fedetten bejutni a házba ugye? ki kellene találni valamit..A ház közelebb kerülhetne a garázshoz/utcához, hátha az segít (eltüntetve a fent írt "űrt" csak a kötelező 5,0 méteres előkertet elhagyva). Nem túl nagy szintkülönbséget vettél itt fel? Nem túl sok lépcső van itt? egyeztessetek Zsófival, ő szerintem pont kevesebbet jelölt, mint amennyi van, te szerintem többet...
    A bejárat nem túl elegáns még, kellene szélfogó, a wc ne nyíljon be a nappali terébe, ez utóbbi pedig egy hajszálnyit lehetne nagyobb!
    kíváncsian várom a tömeget is, jó munkát!

    VálaszTörlés
  2. Nem akarok értetlennek tűnni, (bár lehet ezzel elkéstem) de a garázs melletti lépcső, a folyosó ami végigfut a medence mellett is, az fedett bejutást biztosít a házba, nem? (az a lépcső amit rövidítenem kéne)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is igen hosszú az a lépcső és vissza fordul a házhoz a helyet hogy valahol be csatlakozna, vagyis ez alatt azt értem hogy ne fusson vissza az elejéhez, lehetne neked két olyan meg érkezésed ami fontos lehet. Sok földet is mozgatsz még meg, viszont a felső szinten szépen eltűnt az a sok közlekedő.

    VálaszTörlés
  4. Laura, nézdd meg a metszetedet! a garázsból feljövő lépcső alőbb kibukik a földből, mint a házba beérne!! Modellen ez kiderül! Egyébként többek között ezért is mondtam, hogy a medencetér és a garázs közötti űrt szüntesd meg, azzal, hogy a házat jobban kihúzod a telekhatár felé, a garázs hátsó faláig.

    VálaszTörlés
  5. Igen, ha a házat közelebb tolnád a garázshoz, akkor ez megoldaná ezt a fedett/nem fedett bejutási problémát.
    Azzal meg nagyon vigyázz, hogy ne rajzolj így szorosan egymás mellé két eltérő szintet, még ha nincsenek is fedésben, még így vázlaton se, mert nagyon nehezen érthetőm és sok félreértésre ad lehetőséget.
    Lehet, hogy kicsit tényleg sok a lépcső, de abból biztos lehet még faragni.

    VálaszTörlés