
Mind a három tervemnél az épületet a telek Lanka utca felőli oldalára terveztem, az autós bejutás is erről az oldalról történik a földbe mélyesztett garázsból lépcső vezet fel az előszobába. A gyalogos megközelítés a Rózsatődomb utca felől történik.
Az épület két szintes (+garázs), kontúrját a helyiségek rendeltetésének megfelően és a telek határvonalaihoz igazodva alakítottam ki.
A földszinten kapnak helyet a dolgozó, a nappali, a konyha és egy vendég wc(ezek szerepelnek az alaprajzi vázlatokon), az emeleten pedig a hálószobák a hozzájuk tartozó fürdőkkel és gardróbokkal. Fontos volt számomra, hogy a házban a fotós műterem/dolgozó az előszobából is közvetlenül megközelíthető legyen, de a nappalival is egybenyithatóvá válhasson. A lépcsőzések a házon belül a funkcióhoz illő belmagasság megteremtésére és a funkciók elválasztására szolgálnak ( nappali+dolgozó egy szintben - 3m körüli belmagassággal, konyha, étkező és előszoba azonos szintben - 2,70 m körüli belmagassággal)Az épületek a hátsó kert irányába nyílnának ki, a nappali és a konyha nagy üvegfelületekkel lenne határolva, míg a dolgozó, előszoba és wc tömör falakkal. A nappalit és az étkezőt úgy igyekeztem elhelyezni, hogy minél inkább dél irányába nyissanak.
A makettfotók, helyszínrajzok és alaprajzi vázlatok megtekinthetők itt.
Bár nem nálam vagy de egy gyors megjegyzés:
VálaszTörlésne 2Dben (alaprajz) gondolkozz, hanem 3ban!
egy példa abból az irányból /más léptékben/ ami felé a házad mehetne:
casa da musica (google!)
ps
kicsit a te terved is "lecsúszik" a telekről (fentebb szebb kilátás lenne+tájolás)
Járható út a telekhatárokkal való párhuzamos lemetszések (bár a jogi telekhatár végülis egy elméleti irány). A tömbök határolófalainak irányainál a kilátáshoz, kerthez, ill. a d-dny-i telektesthez való kapcsolódás is meghatározó lehet (+ adalék). Azok a variációk tetszenek jobban, ahol a ház feljebb van (ék-i sarokban). A garázsnak nem kell feltétlenül teljesen a ház alá bekúsznia, lehet az előkertben a Lanka utca felől, és csak gyalogosan összekötve a házzal (akár az is lehet egy építészeti gesztus - előtetővel, stb), vagy föld alatt szerényebb összekötéssel. A lépcsőknek nézzél utána, met néhol aránytalanul nagyok az alaprajzokban. A padlóvonal ugralása akkor jó, ha az a terepet követi. Most Nálad bizonyos helyeken nem teljesen szinkronban van azzal. A téri leválasztásnak más módszere is lehet (pl. belmagasság változása, áttört falak, stb. A prezentáció mindenestre szép, szerintem a felvetett ötletek továbbfejleszthetőek. A tömeg megmozgatásában én lehet, hogy megeleégednék egy ráhajtogatott, alacsony hajlászögű tetővel, ami leköveti a sokszöget. Bálint példája (Casa de Música) nagyon szép, de egy középület, itt biztosan sok problémát szülne, ha a falakat is elkezdenéd bedöntögetni. (ha próbálkozol vele, a nagyobb, nem kötött funkcióknál tedd (nappali, műterem, stb))
VálaszTörlésEgy picit olyan érzésem van, mintha az vezette volna a kezedet, hogy hogyan lehet az épületet úgy ekhelyezni, hogy a garázssal való viszonya ideális legyen, ami egy fontos de mégiscsak sokadrangú szepont.
VálaszTörlésEz egy lejtős terep, aminek az aljára tenni az épületet picit szokatlan és talán indokolatlan is.
Én a helyedben abból indulnék ki, hogy az épület legfontosabb tereinek ( nappali, műterem, háló ) megkeresném az ideális helyét, utána vizsgálnám, hogy hova kerüljön a garázs.
Amúgy az alaprajz amit feltöltöttél működik, de az épület pozíciója nekem még nem meggyőző, a tömegformálás nekem egyelőre öncélúnak tűnik, illetve a telekhatárokkal való azonosságkeresés valójában egy fiktív vonal felerősítése.
Ha a beépítést megnézed itt a pontszerűség, a szabadonállóság a beépítési karakter, a telekhatárok felerősítés esetünkben nem ennyire fontos ( másképen lenne ez egy zártsorú beépítésnél... ).
Sem a telepítésen, sem az épület tömegformálásán nem érzem, hogy ez egy fotós háza lenne.
Az látszik, hogy egy működő családiházat össze tudsz rakni, úgyhogy nyugodtan gondolkozz még kicsit azon, hogy biztos ez az ideális épülethely a telken, illetve azon, hogy milyen terek jellemeznek egy fotós figurát.
És amit Bálint ír nagyon fontos. Ezek az alaprajzok metszet nélkül csak sejthetőek, szóval GONDOLKOZZATOK TÉRBEN és a rajzi vetületek is ezt tükrözzék.
Próbálj térbeli rajzokat készíteni a telken ( perspektíva, axo ) vagy makettet, az sokkal többet segít megtalálni a jó irányt.