
Megpróbáltam továbbgondolni azt, hogyan is lehetne megjeleníteni a zenét 3D-ben. A zene egyik fő alkotóeleme a ritmus. Ezért a szinteket "szétszedtem, és egymáshoz képest elcsúsztattam, valamit a felső szint re bevilágító "keresztet" raktam, így egyfajta ritmust adva az épületnek. Emellett a zenetermet az épületen kívül, helyeztem el, egy üvegfolyosóval összekötve ahhoz. Ezt azért így oldottam meg, mert véleményem szerint az alkotáshoz nyugalomra van szükség, és egy két gyerekes házban - a mai hangszigeteléseket is figyelembe véve - egy különálló blokkal lehet megoldani, hiszen oda talán nem szaladgálnak be a gyerekek. Emellett zenetermet akkorára terveztem. hogy egy versenyzongora elférjen benne, és ha kell egy kisebb együttes. A terem fala tiszta üveg, azért, hogy a kert közelsége nyugalmat adjon, és ihletet.
A házat a Lanka utca felől lehet megközelíteni. A garázs a földbe süllyesztve van, és arra ráépül az földszint. Itt található egy vendég wc, egy nappali étkezővel, és a konyha. A bejárat egy szekrényfallal van elválasztva a nappalitól. A felső szintre terveztem a hálószobákat, egy fürdőszobát és egy mosókonyhát. Az emelet a beépítettsége miatt nagyon sötét lenne, ezért felső bevilágítókat raktam a közlekedők felé, hiszen a fény nagyon fontos. Az első emeletről pedig mint ahogy már írtam, üvegfolyosóval lehet megközelíteni a zenetermet.
Azt akartam, hogy a hát otthon legyen, egy extrával, melyet a zeneterem jelent.
A képek és az alaprajzok megtekinthetőek itt.
Szia Zsófi,
VálaszTörléstöbb ponton is hibázik a terved, szerintem érdemes lenne újragondolnod. Ami érdekes gondolat, az a zeneterem külön elhelyezése. Attila (aki festőnek tervez) hasonló ötlettel jött hétfőn és szerintem érdekes terve lesz (majd nézdd meg, ha felrakja a blogra).
- az előkertbe csak a támfal garázsként kialakított autóbeállót lehet elhelyezni, épületet nem!
- elsősorban a terv a lakófunkcióról szól, amihez egy kis kiegészítője, a zeneterem. Nálad a zeneterem kerül a legjobb helyre, és a lakóépület kiszorul a telek szélére, a kerttől is elszakad. A nappali, étkező tájolása északi, utcai.
A zeneterem esetleges leválasztása lehet egy irány, de nem ez az egyetlen. A zongora (és a zene) lehetne a ház lelke is. Mindenestre nem kell versenyzongora és együttes, nem kell arra gondolni, hogy itt koncerteket adnak...egy hely legyen a házban, ami a zenéről szól, ahol a család, szűk baráti kör tud zenét hallgatni.