1. lehetséges beépítési mód
Amit meg beszéltünk próbáltam belevinni, "szikla mászó mászás közbeni célja hogy felérjen és gyönyörködjön a látképben" ezért a felső szintre kialakítottam egy teraszt ahonnan már látni egész gazdagrétre ( völgy illetve a hegy fele irányítva ) a bejáratnál egy szűk résen jönnénk be ami most csak ajtóként van jelölve, de az felfelé is üvegezve lenne.
Itt a támfalba vagyis a leendő támfalba garázst illetve egy felfutó lépcsőt helyeztem. Az épület szintén az építési határa tettem. A völgyre való kilátás szintén a tetőről lesz kialakítva a koncepció miatt illetve a környezet miatt is. Alul jobra nappali balra étkező konyha ezek felet helyezkednek el a szobák égtájnak megfelelően.
Ha a megérkezés drámaiságát szeretnéd hangsúlyozni (szűk résen egyszer csak kinyílik a látvány), akkor a második variáció izgalmasabb lehetőségeket tartalmaz. Persze ez önmagában kevés lenne, ha nem lenne más előnye is (hiszen csak azért, hogy a hegymászónak tervezett ház bejárata izgalmas legyen, nem csinálunk feleslegesen lépcsőt, stb). Előny lehet, pl az autós feltárás a Lanka utcából, hiszen innen jobban meg lehet közelíteni a telket (nem föld út), és így a garázs tömege nem vesz el területet a kertből. A házat jobban felhelyezném a telek ék-i végébe. A tömeg ilyen kétfelé szakítása sem szerencsés. Ügyelj arra is, hogy az autós megközelítés sok esetben ugyanolyan fontos lesz (ha nem fontosabb), mint a gyalogos, vagyis az autóból kiszállva is kellően nagyvonalúan kell az épület főbb tereihez eljutni (vagy akár a gyalogos útvonalhoz csatlakozni). A belső térben az 1. verziónál írt dupla magasságú terek, illetve a tetőterasz jó ötlet. Lehetne a duplamagas terekkel játszani: akár nem egyben rögtön feltárulóan, hanem több helyen érdekes térkapcsolatokat teremtve.
VálaszTörlésÉn inkább az elsőt vállalnám be. Jobban tetszik illetve azzal már előrébb tartok egy kicsit. Ott nekem nem annyira a meg érkezés a fontos hanem a belső terek amit még alakítanom kell egy kicsit, azt hogy ne csak egy ilyen magas belső tér legyen hanem több elkülönülve meg oldható, bár még nem tudom hogy. azért csináltam rögtön egy magas térbe lépést, mert eg szűk bejáraton meg érkezek és egy tág térbe juttok, ez lett volna az elképzelésem.
VálaszTörlésA másodiknál nem teljesen szakítottam szét a tömeget csak jelezni akartam a szétnyílást, az végig üvegezett felület lett volna, mint egy rés a sziklában.
Először is bocs, hogy még nem reagáltam a mail-edre, de nem jutottam hozzá.
VálaszTörlés1.
Jó úton haladsz, de én még nem érzem ezen az épületen, hogy sziklatömbök között járnék. Szerintem csinálj néhány kubust vagy hasonló zárt tömeget, és a köztük kialakuló tereket használd fel erre-arra, pl nappali, bejárat...
A kubusok legyenek önnmagukban zártak, és sem oldalt sem felül ne érjenek össze, mintha a stonehenge elemei között járnék vagy valami hasonló...
2.
Ez már hozza azt, mairől az előbb írtam, szerintem az épület minden nézete ilyen karakterű legyen ( még felül is ! ), ahol kell nagyobb megnyitással, ahol kell ott kisebbel. Értem ez alatt, hogy a sziklák ott sűrűsödnek ahol úgy jó ( pl észak ) és ott ritkulnak, ahol a köztes tekek jobban meg akarnak nyílni ( pl dél, kilátás, nappali... )
Ez a második út jó, ezen menj tovább szerintem.
A bejárat kérdését kicsit túldimenzionálod. Szerintem ne ragadj le itt, hanem vizsgáldd meg, hogy melyik helyiségek lehetnem zárt tömbben és melyek lehetnek köztes terekben. Erre a kettősségre figyelj, amiben a bejárat csak egy elem.
És hát egy szikla, ami valahol a magasság szimbóluma, az talán jobb a telek egy magasabb pontján...ha megvan az épület ideális helye, akkor eldönthető, hogy honnan - melyik útról - közelítjük meg gyalog és autóval.